_d_m.jpg

Jó hírek Ádám Martintól

2025. szept. 03.  -  NB I.
Megvolt a műtét utáni első kontroll.

Banner Magy1

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, Ádám Martin augusztus 26-án átesett térdműtétjén, és bár az izgalom nagy volt csatárunkban, a beavatkozás az első hírek szerint gyors, valamint teljesen komplikációmentes volt. Martin a reggeli operáció után este már otthonában pihenhetett. Az akkori helyzetjelentésből azt is megtudtuk, 2022-es gólkirályunknak az első kontrollon a műtét utáni hetedik napon kell jelentkeznie. Mára ez is megvolt, így ezúttal az első orvosi konzultációról érdeklődtünk huszonnyolcszoros válogatott támadónknál.

„A Doktor úr alaposan megvizsgálta a térdem, és azt mondta, minden szép, nincs megdagadva, így minden rendben eddig. Szombaton varratszedéssel folytatjuk, valamint állítanak a fix térdgépemen is, hogy a teljesen nyújtott helyzetből hatvan fokig hajlítani tudjam. Ezt követően szépen fokozatosan indulhat az alap gyógytorna. Hála Istennek, semmi fájdalmam nincs, mindent rendben érzek, úgyhogy most már irány előre” - nyilatkozott megkeresésünkre állapotáról centerünk.

Természetesen szokásainkhoz híven Ádám Martin felépüléséről is folyamatosan tájékoztatjuk majd szurkolóinkat.

Kitartást, Martin! Hajrá!

FTC PaksiFC KupaDontoAI6I291516641505

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök