Amióta elhagytad az NBI-et, több helyen is megfordultál, most pedig ismét klubunk kötelékében tevékenykedsz. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt évekre, és milyen érzés volt visszatérni ahhoz a klubhoz, amely pályafutásod legfontosabb állomása?

Nem az egyik legfontosabb, hanem a legfontosabb állomás. Miután elkerültem a klubtól, nem nagyon találtam a helyemet. Ez abból is látszik, hogy az előző csapataimnál mindenhol csak egy évet töltöttem, míg a Szekszárdnál két szezont is. Persze történtek pozitív dolgok is ezalatt az idő alatt, de a távozás egy olyan törést okozott bennem, amelynek sokáig ittam a levét, és nehezen tudtam belőle kijönni. Boldog vagyok, hogy visszatértem, ráadásul nemcsak utánpótlásedzőként, hanem a tartalékcsapatunk játékosaként is. Egy bajnoki mérkőzést tudtam játszani, azonban most egy kisebb sérüléssel küzdök. Remélem, ezzel letudom az idei sérülésemet, és utána folyamatosan – persze a visszajátszók függvényében – tudom segíteni a fiatalok munkáját.

Ennyi év és ennyi tapasztalat után mi az, ami még mindig motivál a futballban? Gévay Zsolt úgy nyilatkozott, hogy nagyon hiányzik a játékod a csapatból, és ebben az osztályban továbbra is az egyik legjobb játékos vagy…

Erre nagyon egyszerű a válasz: a futball, mint a játék szeretete. Véleményem szerint ezt nem is kell tovább magyarázni. Gyermekként is imádtam a futballt, és most is imádom. Persze amikor majd eljön az a pont, hogy már nem tudok úgy teljesíteni, és nem élvezem annyira, akkor lejjebb adom, de nagyon nehéz elképzelnem úgy az életemet, hogy ne legyenek a hétközi edzések és hétvégi mérkőzések. Enélkül üresnek érezném a napokat. Ugyanakkor, el kell fogadnom azt is, hogy már nem tízen-húszon éves vagyok. Most is ugyanúgy csinálok mindent a fiatalokkal, és elég jó, kemény edzések vannak – lehet, emiatt is sérültem meg. Egy szó, mint száz: a foci iránti szeretet és szenvedély az, ami miatt még nem tudom szögre akasztani a futballcipőt.

Közben az U10-es korosztálynál is edzősködsz. A saját játékosmúltadból és tapasztalataidból mit szeretnél átadni a fiatal paksi tehetségeknek? Miben tudod leginkább segíteni őket, hogy később akár magasabb szinten is futballozhassanak?

Mindent szeretnék nekik átadni abból, amit én megtapasztaltam, legyen szó akár szakmai, akár mentális dolgokról. A mentális részt én ugyanolyan fontosnak tartom, mint azt, hogy valaki mennyire tud focizni. Ha nem a megfelelő korban adagolják a versenyeztetést – gondolok arra, hogy túl korán kezdenek elvárni olyan dolgokat a gyermektől, amiket még nem kellene –, akkor hiába lenne valaki jó játékos, ha a mentális rész hiányában nem tudja magából kihozni a maximumot. Erre a részére kiemelten próbálok odafigyelni náluk. Az, hogy ilyen korban melyik srácból lesz NBI-es, NBII-es, válogatott vagy akár nemzetközi szintű játékos, azt persze még korai kijelenteni, és én sem vagyok az a típus, aki ezt meg akarja mondani. Hosszú idő áll még előttük. Próbálom mindig felhívni a figyelmüket arra, hogy a szorgalomnál és az alázatnál kevés fontosabb dolog van a futballban. Lehetsz te nagyon tehetséges, de ha megelégszel ezzel, és nem teszel meg mindent annak érdekében, hogy másnap is egy kicsivel jobb legyél, akkor nem fogsz tudni előrelépni. Ha választanom kéne, talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit át szeretnék adni nekik. Az utánpótlásunkra jellemző, hogy olyan játékosokat fejlesztünk, akik értik a játékot. Nem joystickkal kell irányítani őket, és nem az a cél, hogy csak egy bizonyos játékrendszerben tudjanak jól futballozni. Értsék a játékot, és tudjanak alkalmazkodni az adott szituációhoz.

Mit vársz a PAKSI FC-től ebben a szezonban, mind az NBI-es, mind pedig az NBIII-as csapattól? Milyen szerepet szeretnél betölteni a fiatalok között?

Az NBI-es csapatunktól azt várom, ami az elmúlt években is működött: ismét legyenek versenyben a dobogós helyekért. Most lehet, hogy nem indultak olyan jól, mint mondjuk tavaly, de még sok forduló van hátra, így ebből messzemenő következtetést nem szabad levonni. Ki fognak egyenesedni, és reméljük, az élmezőnyhöz fog tartozni a csapat. Az NBIII-nak egy olyan szerepet kell betöltenie, hogy az utánpótlásból felkerülő játékosoknak ez legyen a híd a felnőttfutballba. Ahhoz azonban, hogy ez jövőre és azután is meglegyen, a biztos bennmaradást kell abszolválnunk. A saját szerepem már mondhatjuk, kicsit átalakult. Pár éve még az volt a legfontosabb, hogy én hogyan szerepelek, azonban ezen a téren is sok tapasztalatot szereztem, és most sokkal inkább jobban érzem magam úgy, hogy a csapatot próbálom építeni. Jó érzés, hogy másoknak tudok segíteni.