progdec1.jpg

Heti program

2019. máj. 13.  -  NB I.
Debrecenben zárjuk a 2018/2019-es évadot.
Debrecenben zárjuk a 2018/2019-es évadot.
Fontos és - ahogy vezetőedzőnk fogalmazott - megérdemelt győzelmet arattunk az elmúlt hétvégén a Kisvárda ellen. Az 1-0-s sikerünk a három ponton túl azt is jelentette, hogy már biztos az NBI-es tagságunk a következő szezonra. A bajnokságnak azonban még nincs vége, a zárófordulót ennek a hétnek az utolsó napján, vasárnap(!) rendezik, amely alkalommal Debrecenbe látogatunk. Bár izgulni valónk már nincs, az utolsó kör mégis bírhat téttel, hiszen további egy pozícióval javíthatjuk helyzetünk a tabellán.
 
„Szombaton, hazai pályán, egy nagyon nagy győzelmet arattunk a Kisvárdával szemben, de szükségünk is volt a sikerre, hiszen ezzel tettük biztossá a bennmaradásunkat az első osztályban. A legutóbbi három fordulóban a csapat mindent megtett, hogy szép legyen a szezon vége. Egészen biztos, hogy a DVSC otthonában is arra fogunk törekedni, még kedvesebb emlékekkel zárjuk ezt a szezont, még akár előzhetünk is egyet” - nyilatkozott honlapunknak hétfő délelőtt Simon András.
 
A mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói tájékoztatóval (jegyvásárlás, utazás, beléptetés…) kedden jelenkezünk itt, a hivatalos honlapunkon.

OTP Bank Liga, 33. forduló
2019. május 19., 17:00
DVSC - PAKSI FC
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion

progdec2.jpg
11. forduló: DVSC - PAKSI FC 2 - 1, 22. forduló: PAKSI FC - DVSC 2 - 1 
 
Nézzük további, kiemelt csapataink hétvégi programjait: 

NBIII. Közép csoport, 28. forduló 
2019. május 19.,17:30
PAKSI FC II - Szekszárdi UFC
Paks, PAKSI FC Stadion

U19 II. osztály, 28. forduló
2019. május 17., 15:00
KTE Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion 

U17 II. osztály, 28. forduló
2019. május 18., 10:00
PAKSI FC - KTE Labdarúgó Akadémia
Paks, PAKSI FC Stadion

U16 II. osztály, 28. forduló
2019. május 18., 12:00
PAKSI FC - KTE Labdarúgó Akadémia
Paks, PAKSI FC Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök