progval1.jpg

Változás a törökországi programban

2026. jan. 10.  -  NB I.
A Radnicki lemondta az edzőmérkőzésünk, új ellenfelünk lett keddre.

Banner Magy1

Gőzerővel zajlik a törökországi edzőtábor, ahol együttesünk már túl van az első felkészülési mérkőzésen is. A srácok az előre megtervezett ütemben dolgoznak, a hangsúly pedig továbbra is a fokozatos terhelésen van.

A programban ugyanakkor változás történt: a keddi felkészülési mérkőzést az FK Radnički Niš lemondta. A szerb klub tájékoztatása szerint edzőváltás történt az csapatnál, és az együttes jelenleg még nem tart azon a felkészültségi szinten, amellyel vállalni tudták volna a találkozót. A szakmai stáb gyorsan reagált a kialakult helyzetre, így a keddi edzőmeccs szerencsére nem marad el. 13:00 órától a lengyel másodosztályban szerepő LKS Łódź lesz csapatunk ellenfele, amely újabb hasznos erőfelmérőt jelent majd a felkészülés közepén.

Mint ahogy azt szurkolóink megszokhatták, az edzőtábor eseményeiről továbbra is folyamatosan beszámolunk majd. A következő megmérettetés vasárnap délután vár a srácokra, hiszen a jelenleg Európa-ligában szereplő Ludogorec ellen lépünk pályára.

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Progval2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök