Nem sikerült a pontszerzés az MTK otthonában

NBIII., Dél-Nyugati csoport, 5. forduló: MTK BUDAPEST II. - PAKSI FC II. 3 - 0 (2 - 0)
Az MTK kerete
Kezdők: Szolár – Bene, Freyer, Nógrádi, Csóka (Kákonyi 66') – Lépő (Farkas 66'), Jádi (Vas 84')– Szűcs, László Krisztián, Molnár (Csucsánszky 73') – Törőcsik (Ebot 84')
Cserék: Velicskó, Farkas, Csányi, László, Csucsánszky, Földi, Vas, Ebot, Onder, Kákonyi, Csikós
Vezetőedző: Horváth Ádám
Csapatunk összeállítása
Kezdők: Simon, Babos, Köllő, Éger, Galambos (Juhász 69'), Koller (Palóka 46'), Surman, Májik, Tóth (Marosi 69'), Verbulecz (Turi 46'), Holka (Perczel 79')
Cserék: Wiesner T., Ulbert, Marcsa, Perczel, Jáskó, Palóka, Juhász, Marosi, Turi
Vezetőedző: Kindl István
Gólszerzők: Törőcsik 3', 12', László 59'
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
„A mérkőzés elején a hazaiak a nagy hibáinkat rögtön, kíméletlenül kihasználták, és mire megérkeztünk a mérkőzésbe, már 2-0-ra vezettek. Tizenöt perc elteltével erőre kaptunk, öt-hatszor is jó helyen szereztünk labdát, amit végül komoly helyzetekké alakítottunk. Rúgtunk két kapufát, háromszor álltunk kapussal szemben, de sajnos a befejezéseink pontatlanok voltak. A félidei eredmény a játék alapján sokkal másabb lehetett volna. A második félidőre kijőve azt gondoltam, hogy ugyanott folytatjuk majd, ahol az elsőben abbahagytuk, de nem sikerültek a labdaszerzések, nagyon kevés helyzetet alakítottunk ki, és talán csak egy komoly lehetőségünk volt csak ebben a játékrészben. Ami a hazaiakat illeti, több helyzetet alakítottak ki, mint az első játékrészben. Háromszor, négyszer kapusunknak kellett hárítania, vagy a védőink blokkolták a lövéseket. Összességében megérdemelt az MTK győzelme” – fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | PAKSI FC | 13 | 24 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 12 | 22 |
| 3 | ![]() | DVSC | 13 | 22 |
| 4 | ![]() | MTK Budapest | 13 | 20 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 12 | 20 |
| 6 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 13 | 19 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 13 | 11 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 10 |
































