bodehossz2.jpg

Folytatja klubikonunk

2025. máj. 08.  -  NB I.
Hosszabbítottunk Böde Dániellel - jöhet a huszadik szezon

Banner Magy2

Klubvezetésünk és Böde Dániel a mai napon megállapodott a folytatásról. Ez azt jelenti, hogy a következő, 2025/2026-os szezonban is klubikonunk viseli majd a csapatkapitányi karszalagot. Mint megtudtuk, döntés nem igényelt sok gondolkodást, és Böde számára is természetes volt, nem most jött el a visszavonulás ideje.

„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel körülbelül húsz másodperc alatt megegyeztünk„ - mesélte mosolyogva Böde. „Mindenki tudja, hogy itt nőttem fel. Jól érzem magam, és bízom benne, hogy ez így marad a következő szezonban is."

A csapat előtt azonban még komoly kihívások állnak, előbb szombaton az OTP Bank Liga harmincadik fordulójában telt ház előtt fogadjuk a Ferencvárost, majd négy nappal később a MOL Magyar Kupa döntőjében csapunk össze újra az FTC-vel, a célok pedig egyértelműek. „Az idénynek még nincs vége, fontos feladatok várnak ránk. Szeretnénk a dobogón végezni - és az sem mindegy, hogy annak melyik fokán. Emellett ott vagyunk a kupadöntőben is, és természetesen szeretnénk megvédeni a címünket” - tette hozzá ikonunk, aki nyáron már a huszadik NBI-es szezonját kezdi majd. 

Kíváncsiak voltunk, mi szolgál még mindig ösztönző erőként a profi, felnőtt labdarúgásban eltöltött lassan két évtized után is. „Mindig van valami apróság, ami előrevisz, ami új lendületet ad, de a legnagyobb motiváció számomra az, amikor a gyermekeim ott vannak a lelátón” - fogalmazott sokak példaképe. 

Hajrá, Dani! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PaksiFC PuskasAkademiaAI6I12716552104

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök