144a7571_k.jpg

Osváth: A kétgólos különbség nem volt benne

2025. márc. 21.  -  Klub
Debütáló játékosunkat kértük, mondja el meglátásait a Törökország elleni párharcunk első felvonásáról.

Banner Magy1

Labdarúgó-válogatottunk két góllal kikapott Isztambulban (3-1) a Nemzetek Ligája A-divíziós tagságáért folyó párharc első felvonásán. Ahogy azt korábban jeleztük, a keretben ezúttal három paksi játékosért is külön szoríthattak szurkolóink. Szappanos Péter mellett Vécsei Bálint és Osváth Attila kapott meghívást Marco Rossi szövetségi kapitánytól. Utóbbi játékosunk pedig a csütörtöki mérkőzésen be is mutatkozhatott nemzeti színekben.

„Úgy gondolom, végig partiban voltunk a törökökkel, és a kétgólos különbség nem volt benne a mérkőzésben” - nyilatkozta meglátásairól honlapunknak Osváth. „Mi is egész jól játszottunk, volt olyan periódus, mikor mi szerezhettünk volna vezetést. A hazai visszavágón meg kell tennünk mindent, hogy esélyt adjunk magunknak. Ezer százalékon kell pörögnünk” - így szélsőnk az első mérkőzésről, ami válogatottunk 1000. találkozója volt.

Válogatottunk vasárnap játssza a visszavágót a Puskás Arénában, ahol kétgólos hátrányból kell kiszurkolni a fordítást. „Most kielemezzük a törökországi mérkőzésünket, aztán kitaláljuk a hazai taktikát. Ha a visszavágó első húsz percében sikerülne gólt szereznünk, ismét teljesen nyílttá tennénk a párharcot, így nem lehet más célunk, mint minél hamarabb vezetést szerezni hazai közönség előtt” - tette hozzá az A-válogatottban debütáló játékosunk.

Március 23., 18.00 óra: Magyarország - Törökország

Hajrá, magyarok!

Fotók: mlsz.hu

144a7495 K

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök