FerencvarosTC_PaksiFCAI6I87773351602.jpg

Bognár elmondta, ült az előzetesen eltervezett meccstervünk

2025. febr. 16.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte, a 0-0-nál megúszott Fradi helyzetek lendítettek át minket a nehéz időszakon.

Banner Magy1

„Legutóbb, ősszel is szerencsénk volt, hiszen akkor is a mi találkozónk előtt játszott a Fradi az európai kupaporondon, és bármennyire is jó csapat, mentálisan és fizikálisan nem lehet mindig a toppon lenni. Mi ezt a múltkor és most is kihasználtuk. Voltak lehetőségeink a gólokon kívül is, de hozzá kell tenni, az FTC-nek is. Még 0-0-nál azért megúsztunk egy-két nagy helyzetet, ami átlendített bennünket azon a nehézségen, ami akkor ott volt a kapunk előtt. Bejött, hogy a második félidő felénél betettünk két belső csatárt, hiszen ezzel még nemzetközi mérkőzésen is nagyon nehezen bírnak a csapatok, ezt Törökországban, az edzőtáborban is megtapasztaltuk. Ha ketten egyszerre vannak a pályán a Tóth, Böde, Ádám sorból, nagyon kellemetlen tud lenni, nehéz tartani Őket. Az előzetesen eltervezett forgatókönyvünk ült” - így vezetőedzőnk, Bognár György az újabb Fradi elleni győzelmünket követően.

FerencvarosTC PaksiFCAI6I91203451602

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök