PaksiFC_GyoriETOBC1I1827400102.jpg

Bognár György: Csatárnégyesünk nagy erősségünk lehet tavasszal

2025. febr. 03.  -  NB I.
Vezetőedzőnkkel a felkészülési időszakról, fiataljainkról, Ádám Martin és Könyves Norbert visszatéréséről, továbbá a szezon második feléről is beszélgettünk.

Banner Magy1

Hogy összegezné a téli felkészülési időszakunkat?

Nagyon rendben volt minden az elmúlt hetekben. A törökországi edzőtábor a felkészülési mérkőzések miatt kellett, volt fontos - kezdte vezetőedzőnk, Bognár György, akinek az ETO elleni találkozónk már a 153. mérkőzése volt kispadunk élén.

A felkészülési találkozóinkat tekintve hibátlanul szerepeltünk a tél folyamán, mind az öt összecsapásunkat megnyertük…

Tény és való, kiválóan sikerültek az edzőmérkőzések, ugyanakkor azt egy kicsit sajnálom, hogy egyszer sem kaptunk ki. Néha jól jön egy pofon… A csapat hozzáállásával és az ellenfeleink minőségével viszont abszolút elégedett vagyok. 

A török edzőtáborba öt húsz év alatti fiatal tehetséget vittünk ki, persze közülük Horváth Kevin és Győrfi Milán már szinte mindenki számára ismerős, hiszen többször bizonyítottak már NBI-es találkozókon. Hozzájuk Pupp Zétény, Máté Csaba és Galambos János csatlakozott első táborozóként. Hogy dolgoztak a srácok?

Rendben voltak a fiataljaink, egyénileg is elégedett vagyok a gyerekekkel. Jó úton járnak, tehetségesek, és akár mindegyikük eljuthat az első osztályig pályafutásuk során. Jól dolgoztak tehát!

Gyuri Cikk5

Mindenképpen térjünk ki a két nagy visszatérőnkre, Ádám Martinra és Könyves Norbertre. Két támadónk hogy áll?

Martin napról napra jön fel, a sok hónapos meccskihagyás ugyan még látszik. Törökországban azonban mérkőzésről mérkőzésre egyre több kiváló megoldása volt, látszik, hamarosan utoléri majd magát. Könyves toppon van, fizikális problémái tehát nincsenek.  

Sokan kíváncsiak a Böde, Tóth, Ádám, Könyves rohamra. Mondhatjuk, hogy ez a támadó négyes szinte számtalan variációt adott a kezébe?

Számtalant azért nem, hiszen a két belső csatár felállás azért behatárolja a négy ember pozícióját. Úgy vélem, erre az adottságunkra nagy hangsúlyt kell fektetnünk, Ők négyen nagy erősségeink lehetnek a tavaszi idényben.

Továbbra is három pontra vagyunk a dobogótól…, mit vár a szezon második felétől?

Számunkra kétségkívül jól jött ez a - felkészülési időszakkal együtt - másfél hónap pihenő, ami az őszi és tavaszi idény közt volt. Úgy gondolom, minden esélyünk megvan, hogy odaérjünk a dobogóra a szezon végén. Az előttünk lévő csapatok - a Ferencvároson kívül - biztos, hogy nem képviselnek komolyabb játékerőt, mint mi, így a lehetőség ismét adott egy kiváló szezon teljesítésére.

Bor T

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök