szend.jpg

Szendrei Ákos is hazatért

2025. jan. 14.  -  NB I.
Saját nevelésű fiatal támadónk a DAC-ból igazolt vissza Paksra.

Banner Magy2

Örömmel jelentjük, hogy klubunk és a DAC a mai napon megegyezett Szendrei Ákos játékjogát illetően, így teljes értékű átigazolással hazaszerződött. Szendrei 2021 nyarán igazol Dunaszerdahelyre, majd egy év után kölcsönbe Fehérvárra, aztán Győrbe és Kecskemétre került. Utánpótlás-válogatott játékosunk ezúttal is kölcsönszerződéssel építheti tovább karrierjét, hiszen a tavaszt az NBII-es Mezőkövesd Zsóry FC kötelékében tölti.

A huszonegyéves támadó 2019 és 2022 között tizenegy NBI-es mérkőzést játszott, és két gólt szerzett szerelésünkben. 2020. január 25-én, egy Ferencváros elleni, idegenbeli találkozónkon debütált a legmagasabb osztályban. Első gólját az OTP Bank Ligában 2021. február 2-án szerezte, mikor 4-1-re győztük le hazai pályán a Budafokot. Tizennyolc évesen és tizenöt naposan így Ő klubunk legfiatalabb bajnoki gólszerzője.

Első osztályú találkozóinak számát Fehérváron további három, Kecskeméten húsz mérkőzéssel növelte. A KTE-nél két gólt is szerzett. A szlovák első osztályban hatszor kapott szerepet, a tavalyi szezonban az akkor még NBII-es Győrnél tizennégy találkozó alatt ötször vette be az ellenfelek hálóját.

Üdv. újra itthon, a magyar csapatban, Ákos! Sok sikert Mezőkövesden! 

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök