PaksiFC_KecskemetFCAI6I71672392710.jpg

Ötvös: A második félidőben megmutattuk, a védekezés is az erősségünk

2024. okt. 27.  -  NB I.
Gólszerzőnk tizenegyeséről is beszélt.

Banner Magy1

„Jól kezdtük a mérkőzést, működött, amit elterveztünk, ugyan nem sikerült gólt rúgnunk, csak közvetlenül a szünet előtt. A korábban adódó lehetőségeinket is ki kellett volna használnunk. A második félidőben inkább a védekezésen volt a hangsúly, próbáltunk nyomást helyezni rájuk, de ez nem igazán sikerült, csak ritkán az első tizenöt percben, aztán benyomtak bennünket. Megmutattuk, a védekezés is az erősségünk, így sikerült megtartani az egygólos előnyt, és begyűjteni mindhárom pontot. A tizenegyesnél próbáltam nézni a kapust, de aztán láttam, nem választ irányt, így eldöntöttem, azt az oldalt választom, amelyiket erősebben tudom lőni. Jó sorozatban vagyunk, amit szeretnénk minél tovább nyújtani, és mellette természetesen a kupában is minél tovább jutni” - fogalmazott győztes gólunk szerzője, Ötvös Bence, aki immáron öt találatnál jár a bajnoki szezonban.

PaksiFC KecskemetFCAI6I71902382710

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 8 15
2 ETO FC Győr 8 15
3 Vasas 8 14
4 Újpest FC 8 14
5 Ferencvárosi TC 7 12
6 PAKSI FC 8 11
7 MTK Budapest 8 9
8 Kisvárda Master Good 8 9
9 DVSC 8 9
10 Nyíregyháza 8 8
11 ZTE FC 8 6
12 Kispest-Honvéd 7 6
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   2:4
  -  
Honvéd
3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök