Vidi_PaksiFCAI6I1419422909.jpg

Bognár: A helyzeteinkkel már előbb eldönthettük volna a mérkőzést

2024. szept. 29.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte fiatal, debütáló játékosunk teljesítményét is.

Banner Magy2

„Szerintem megérdemelten nyertünk, ugyanakkor a Fehérvár is sokat tett a győzelemért. A találkozó végén több lehetőségünk is volt a tizenhatoson belül, melyekkel előbb is megnyerhettük volna a mérkőzést. A második félidőben lehetett volna színvonalasabb is a játék mindkét csapat részéről. A küzdelem megvolt, és viszonylag élvezhető is volt az összecsapás. Bőven rászolgáltunk a büntetőkre, de inkább azokat a helyzeteket emelném ki, amikkel előbb is több gólt szerezhettünk volna. A semmiből bekapott gól elég furcsa volt, hiszen létszámban megvoltunk, és egy perccel voltunk a szünet előtt. Győrfi Milán játékának nagyon örülök, három-négy hete velünk edz, és úgy éreztük, eljött a bemutatkozás ideje. Nemhogy nem okozott csalódást, szerintem a csapatunk egyik legjobbja volt” - nyilatkozott vezetőedzőnk, Bognár György.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök