PaksiFC_AEKAI6I56332607.jpg

Így halad Hahn, Szélpál és Skribek felépülése

2024. szept. 04.  -  NB I.
Helyzetjelentést adott mindhárom sérült játékosunk.

Banner Magy1

Hahn János a Larnaca elleni hazai találkozónkon szenvedett térdszalagszakadást, és a műtét során a kereszt- és a belső oldalszalagokat is rendbe kellett tenni. „Gyógytornázom még, aztán szeptember közepén veszik majd le a rögzítőt, ami után már a komolyabb foglalkozások jöhetnek. Eddig kilencven fokos hajlítást engedélyeztek, de miután szabad lesz a lábam, ez folyamatosan nőhet. Már sétálok, minden az előzetesen jósolt időben halad. Fejben még jól vagyok, amihez szerintem az is hozzájárul, hogy nincsenek fájdalmaim, és gyorsan haladok, hamar lábra tudtam állni. Csinálom a protokollt, igyekszem” - nyilatkozott érdeklődésünkre 2021-es gólkirály csatárunk.

Szélpál Norbert április közepén játszott utoljára, a tavalyi évad huszonnyolcadik fordulójában, a Fehérvár elleni bajnokinkon érzett nyilalló fájdalmat jobb combjában, amit aztán meg is műtöttek, majd június végére a mankókat is elhagyhatta. „Rendületlenül dolgozunk erőnléti edzőnkkel és gyógytornászunkkal, bent és immáron kint a pályán is. Már futok és kisebb labdás gyakorlatokat, kitámasztásokat is végzek, de a sprintelésekkel, lövésekkel, ívelésekkel még várni kell. Időarányosan úgy érezzük, jól állunk, még négy-hat hétre biztos szükség lesz, de ez fedi az előzetesen jósolt öt hónapnyi kihagyást” - adott helyzetjelentést belső védőnk.

Skribek Alen bal talpcsontja augusztus elején tört el egy NBIII-as mérkőzésen. „Gyógytornázom, kondizom, erősítek. Szeptember közepén lesz az utolsó vizsgálatom, ha akkor mindent rendben találnak, már újra a pályán edzhetek. Néha vannak már csak fájdalmak, de még egy hónap, és elvileg csatlakozhatok a csapathoz” - így támadónk aktuális állapotáról.

Kitartást, srácok! Veletek vagyunk!

PaksiFC UjpestFCBC1I79230408

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 59
2 ETO FC Győr 29 59
3 DVSC 29 46
4 ZTE FC 29 45
5 PAKSI FC 29 44
6 Kisvárda Master Good 29 40
7 Puskás Akadémia FC 29 39
8 Újpest FC 29 37
9 Nyíregyháza 29 35
10 MTK Budapest 29 32
11 DVTK 29 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 29 17
29. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   0:3
  -   3:0
  -   2:0
  -   1:4
  -   3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök