kovacsikerk2.jpg

Kovácsik Ádám nálunk folytatja

2024. aug. 26.  -  Klub
Rutinos, válogatott kapust igazoltunk.

Banner Magy1

Örömmel jelentjük, klubunk a mai napon megállapodott Kovácsik Ádámmal, aki így Pakson folytatja pályafutását.

Kovácsik karrierje a Budapest Honvédban indult, majd még az utánpótláséveiben került a Ferencvároshoz, ahonnan aztán hosszú légiós esztendők következtek. 2007-től nyolc éven keresztül Olaszországban játszott a Reggina, a Foligno, a Pavia, valamint a Carpi együttesében. 2015 nyarán tért vissza Fehérvárra, ahol nyolc évig védett, közte egy év győri kölcsönjátékkal. Az előző szezonban viszont a Mezőkövesd hálóőre volt. A magyar bajnok és kupagyőztes újdonsült kapusunk NBI-es meccsszámlálója eddig százötvennégy találkozót jegyez.

Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy Paksra igazolhattam. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy Szappanos távozása után rám gondoltak a klubvezetők. Céljaim egyértelműek, szeretnék átélni a tavalyihoz hasonló sikeres szezont a csapattal. Jó lenne újra érmet és kupát nyerni, mikor legutóbb ilyenekben volt részem, a kisfiam egész pici volt, de a magam szempontjából is nagyszerű lenne egy elégedett összegzést végezni egy év múlva. Hiányoznak a sikerek. A csapat nagy része ismerős, az öltözői közegről csak csupa jót hallottam. Az összetartó, családias légkör pedig kívülről is látszik, ez a Paks erőssége. Szeretnék mielőbb teljes értékű tagja lenni a csapatnak, izgatottan várom a feladatokat - fogalmazott a kontraktus aláírását követően honlapunknak egyszeres válogatott kapusunk.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Ádi!

Kovacsikerk1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök