PaksiFC_FK_MornarAI6I30730708.jpg

Bognár: Stabilnak kell lennünk, Böde: Mindenre fel kell készülnünk

2024. aug. 12.  -  Konferencia-liga
Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk előzetes várakozásairól nyilatkozott a Mornar elleni visszavágó előtt.

Banner Magy2

Bognár György: A 3-0 tetemes előny, és azért a játéktudásibeli különbség is inkább felénk billent az első mérkőzésen. Az a fajta hozzáállás és párharcerősség, amivel a montenegróiak rendelkeznek, azt vetíti előre, ismét egy kellemetlen találkozó elé nézünk. Előnyünk másfajta, mint a Larnaca elleni, náluk az egyéni játékkészség, képzettség sokkal nagyobb volt. A Mornarnál a csapategység dominál, taktikailag rendben vannak, a védekezést jól megszervezik, és vannak jó játékosaik is, akik veszélyesek lehetnek kontrából vagy pontrúgások után. Arra számítunk, már az első perctől kezdve megpróbálnak ránk jönni, hiszen ha akarnak valamit, nincs mire várniuk. Ennek benne kell lennie a fejekben, és ebből adódóan az első negyedórában rendkívül stabilnak kell lennünk.

Böde Dániel: Az első mérkőzés után úgy gondolom, fel kell készülnünk mindenre. A találkozó első fele kiemelten fontos lesz, nem kaphatunk gólt, de végig maximális koncentrációra lesz szükségünk. Oda kell figyelnünk, nehogy elveszítse valaki a fejét, nem vehetünk fel semmi esetleges provokációt. Ez az előnyünk más, mint két hete, de azt érzem, mentálisan rendben van a csapat az összecsapásra.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök