heti1.jpg

Pénteken a Zalaegerszeg jön!

2024. febr. 12.  -  Klub
Heti program.

Banner Magy1

NBI-es csapatunk harmadik 2024-es mérkőzését is megnyerte. Az OTP Bank Liga huszadik kanyarjában, múlt hét utolsó napján a Kecskemétet fogadtuk, és két ellentétes félidő után sikerült itthon tartani mindhárom egységet, mellyel már negyvenhárom pontunk van a szezonban. Győztes találatunk szerzője, Windecker József újra a csapategységet emelte ki, míg az ismét gólpasszt adó Szabó Bálint brusztolásról nyilatkozott, amiből mi jöttünk ki jobban. Sikerünkkel hazai pályán továbbra is veretlenek maradtunk a szezonban, amit e héten a ZTE ellen vihetünk tovább.


Nincs megállás, a héten újabb forduló következik, melyet ezúttal mi indítunk, hiszen a péntek lesz a meccsnapunk. Az OTP Bank Liga huszonegyedik fordulójában a Zalaegerszeget várjuk városunkba egy igazi rangadóra.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.


OTP Bank Liga, 21. forduló

2024. február 16., 20:00
PAKSI FC - ZTE FC
Paks, PAKSI FC Stadion

NBIII-as alakulatunk már négy edzőmérkőzésen van túl, amihez a héten további kettőt ír majd hozzá. Szerdán Szekszárdon, míg szombaton itthon, a Majos ellen tesztelhet Kindl István gárdája a március 3-ai rajtra.

február 14., 17:30: Szekszárdi UFC - PAKSI FC II.

február 17., 10:00: PAKSI FC II. - Bonyhád-Majos

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

Kapteszt24feb1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök