24elsohet2.jpg

Az első hét pipa

2024. jan. 05.  -  NB I.
Mostantól minden csak egyre keményebb lesz.

Banner Magy2

NBI-es csapatunk január 2-án, kedden kezdte meg a felkészülést az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonjának második felére. Ahogy arról már írtunk, a menetrend a szokásos, tehát az első két hétben hazai környezetben készülnek a srácok, aztán a törökországi edzőtábor következik, majd egy héttel az első bajnoki találkozó előtt újra itthoni tréningek lesznek. Az öthetes felkészülési időszak első hete villámgyorsan el is repült, melynek a végén játékosainkat kérdeztünk.

Balogh Balázs: Attól függetlenül, hogy még csak napi egy edzésünk volt, összességében kemény hét van mögöttünk. Úgy érzem, eredményesen teltek az elmúlt napok, nagyszerű rávezetés volt a közelgő kemény időszakra. Jól fog jönni a holnapi csapatösszetartó eseményünk, majd a vasárnapi szünnap, aztán indulnak a kétszeri edzések, valamint az edzőmérkőzések. Elmondható, a kiváló hangulat, ami minket jellemez, ott folytatódott, ahol december közepén abbamaradt, emellett mindenki becsületesen dolgozik. Úgy látom, kipihentük magunkat, éhesek vagyunk a labdára, a meccsekre, a sikerekre, egy rossz szót nem lehet mondani senkire. Koncentrálunk, keményen dolgozunk.

Vas Gábor: Jó volt újra edzeni, én különösen vártam, hisz’ nem sokkal az őszi idény vége előtt térhettem vissza a sérülésemből, aztán jött is a szünet. Az edzések most még - az ilyenkor szokásos - erősító feladatokat is tartalmazzák, de sok az egymás közti játék is. A hangulat a megszokott, az egész csapat egyben van, kiválóan érezzük magunkat. Biztos vagyok benne, a következő napoktól már csak erősödni fognak az edzések, az edzőmeccsekkel pedig elkezdődik a meccsterhelés időszaka is.

Haraszti Zsolt: Elég fárasztó héten vagyunk túl. Rövid volt a szünet, kicsit olyan, mintha el sem mentünk volna, persze a kis kikapcsolódás azért mindenkinek jól esett. Eddig rávezető edzéseink voltak, aztán innentől már durvulnak majd a dolgok. A lényeg, hogy ne legyen sérülés. A hangulatunk továbbra is zseniális.

A jövő héten már két felkészülési mérkőzés vár a csapatra, szerdán a Siófok, szombaton a BVSC ellen tesztelünk majd.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

24elsohet1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök