dvtkeleszap1.jpg

A Diósgyőr ellen készülünk

2023. nov. 22.  -  NB I.
Két sorozatot is megtörnénk.

Banner Magy1

Aktuális ellenfelünk jól kezdte az új évadot, a negyedik és az ötödik forduló után listavezetőnek mondhatta magát, sőt, még a nyolcadikat követően is a dobogón állt. Az utolsó öt kanyarban viszont három veresége, egy döntetlene és egy győzelme született, amivel jelenleg a hatodik pozícióban, húsz egységgel várja a tizennegyedik bajnoki hétvégét. Mi a nyolcadik forduló óta tartjuk a második helyünk a tabellán, ezt kellene megőriznünk, tovább szilárdítanunk péntek este.

„Biztos vagyok benne, hogy egy újabb küzdelmes mérkőzés elé nézünk” - így Szappanos Péter. „A Diósgyőr egy taktikailag, fizikailag kiválóan felkészült, erős csapat. Senki ne ringassa abba az álomba magát, hogy egy klasszikusan vett újonccal találkozunk. Jól erősítettek a nyáron, jól is kezdték a bajnokságot. Az elmúlt két találkozójukon nem kaptak gólt, mi pedig nem lőttünk se az MTK-nak, se a Debrecennek, így most ezt a két sorozatot törnénk meg. Fontos összecsapás lesz a pénteki számunkra, hisz’ hiányérzetünk van az elmúlt bajnoki után. Célunk egyértelmű, a legfontosabb, hogy újra három pontot szerezzünk” - nyilatkozott előzetes várakozásairól nagyszerű formában védő kapusunk.

Gyerünk, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Dvtkeleszap2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök