kisvele23osz1.jpg

Fenn kell tartani a koncentrációnkat - a Kisvárda ellen készülünk

2023. okt. 26.  -  NB I.
Nem lesz egyszerű a vasárnapi mérkőzésünk sem, de meg kell csinálnunk.

Banner Magy1

A második helyről várjuk a tizenegyedik Kisvárdát. Ha az idei szezont nézzünk, a Kisvárda igen rosszul indította a bajnokságot, hét pontja két győzelemből és egy döntetlenből tevődik össze, ami mellett hét vereséget szenvedett. Rögtön az első fordulóban a Zalaegerszeget, majd a múlt héten a Mezőkövesdet sikerült felülmúlnia, döntetlenje az MTK-val szemben van még a harmadik kanyarból. Vendégeinkkel ellenben mi éppen egy hatmeccses veretlenségi sorozatban vagyunk, utoljára és eddig egyedül augusztus 27-én, a Ferencváros otthonában szenvedtünk vereséget. Azóta öt siker és mindösszesen egy pontosztozkodás a zsákban.

„Koncentráltnak kell maradnunk, két lábbal a földön kell járnunk, hogy a szezon végén minél jobb helyen végezzünk majd. Nem lesz egyszerű mérkőzésünk a Kisvárda ellen, ugyanis egy küzdelmes győzelemből érkeznek, amire már igazán szükségük volt, tehát biztosan fel lesznek bátorodva. Számunkra egy fontos feladat van, mégpedig az, hogy alázatossággal és motiváltsággal fenntartsuk a győzelem iránti elkötelezettséget, és itthon tartsuk a három pontot” - fogalmazott előzetesen Szappanos Péter, akivel szurkolóink hosszabb interjút is olvashatnak a vasárnap megjelenő stadionmagazinunkban.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kisvele23osz2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök