vaskulcstor2_.jpg

Vas elkezdte a rehabilitációt

2023. szept. 21.  -  NB I.
Helyzetjelentés fiatal, tehetséges labdarúgónktól.

Banner Magy1

Vas Gábor az Újpest elleni mérkőzésünkön (3-0), augusztus tizenkilencedikén szenvedett kulcscsonttörést, majd hat napra rá meg is műtötték. Akkor úgy fogalmazott, két hónap múlva újra pályán lenne, majd’ egy elteltével hogylétéről érdeklődtünk.

„Éppen ezen a héten kezdtem a gyógytornát, ami, úgy érzem, sokat dob a regeneráción. Sajnos az előre tervezett kéthónapos felépülési idő egy kicsit több lesz, mivel a műtét előtt még rossz irányba mozdult a csont. A kezem még rögzítőben kell tartsam, de mozgatni már tudom, sőt, néha azt érzem, muszáj is, hogy ne álljon be az izom a vállrésznél. Futni még nem futhatok, az a következő periódus. Fejben már teljesen csak a felépülés foglalkoztat, mennék, edzenék, futballoznék, csak arra gondolok, hogy mielőbb újra a pályán legyek, amit még mindenképpen ebben a naptári évben abszolválnék is” - fogalmazott érdeklődésünkre Vas.

Kitartást, hajrá, Vasi!

2324 789

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök