fradert23apr1.jpg

Bognár: Játékunk átszervezése volt a döntő tényező

2023. ápr. 08.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Fradi elleni, győztes mérkőzésünket.

Banner Magy1

Egy megérdemelt győzelmet arattunk, mert csapategységben, agresszivitásban jól működött a játékunk. A csapatjátékunk erősebb volt a Fradiénál. Vendégeink rettentő frusztráltak, idegesek voltak, így sokat szabálytalankodtak. Abena kiállításán túl még lehetett volna Fradi játékost az öltözőbe küldeni, gondolok itt Kovacevic szándékos könyöklésére a második tizenegyesnél. Érződött, hogy ma csapatban nincs együtt az FTC, egyénileg azonban jó képességűek. Sokszor lefordultak rólunk, főleg az első félidőben, gyorsak voltak, ami végig veszélyt hordozott magában. A fordulópontot az átszervezésünk hozta. Két belső középpályással és három csatárral kezdtünk, de nem tudtunk olyan labdákat szerezni, amiből játszani tudtunk volna, ezért a harmincadik percben kihoztuk a védelemből Vast, Hahn ideiglenesen a bal oldalra került, Szabó pedig visszament harmadik védőnek. Ezt követően megfordult a játék, ugyanis a kis Vas rengeteg labdát szerzett, a pozíciójában stabilak lettünk, ez döntött a találkozón. Három-négy csapattal versenyben vagyunk a dobogóért, de csak két-három forduló után derül majd ki, kinek lesz a legnagyobb esélye végül az első háromban zárni” - értékelt vezetőedzőnk, Bognár György.

Fradert23apr2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 7 12
2 ETO FC Győr 7 12
3 Vasas 7 11
4 Újpest FC 7 11
5 Ferencvárosi TC 6 11
6 MTK Budapest 7 9
7 Kisvárda Master Good 7 9
8 DVSC 7 9
9 PAKSI FC 7 8
10 Nyíregyháza 7 7
11 ZTE FC 7 6
12 Kispest-Honvéd 6 6
7. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   2:2
  -  
Honvéd
3:2
  -   2:4
  -   1:2
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök