kinyikujp24b.jpg

Újra kemény időszak elé nézünk - Kinyik

2024. márc. 28.  -  NB I.
Belső védőnket az Újpest elleni találkozónk előtt kérdeztük.

Banner Magy2

Az előttünk álló egy hétben nem szabadulunk Budapest különböző régióitól. Az OTP Bank Ligában előbb az Újpest érkezik hozzánk, majd egy héttel később mi látogatunk a Ferencvároshoz, közte pedig a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjét a Vasas otthonában vívjuk a hét közepén.  

„A következő egy hétben ismét három mérkőzés vár ránk, most rákészülhettünk. Az előző kupaforduló hetéből is három győzelemmel jöttünk ki, most is ezen leszünk. Az Újpest ellen újra egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Nekik is kapóra jött a válogatott szünet, rá tudtak hangolódni az utolsó fordulókra. Mindig minden meccset meg akarunk nyerni, főleg hazai pályán, ugyanakkor a mai NBI-ben mindenki ellen nehéz játszani, kiegyenlített a mezőny, bármit is mutat a tabella. Az Újpestnek elöl minőségi játékosai vannak, gyorsak, erősek, de arra készülünk, hogy egységes erővel megállítsuk Őket” - így előzetes várakozásairól Kinyik Ákos.

Védelmünk oszlopos tagjával hosszabb interjú a hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban olvasható majd.

Gyerünk, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kinyikujp24a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 32 55
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 32 52
5 DVSC 31 45
6 DVTK 32 44
7 ZTE FC 32 43
8 MTK Budapest 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 32 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 32 20
32. forduló erdeményei
  -   4:3
  -   ?:?
  -   1:1
  -   1:3
  -   2:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök