sajbmtk1.jpg

Az MTK ellen készülünk

2021. ápr. 01.  -  NB I.
Sajbán: Úgy gondolom, helyzetekből nem lesz hiány.
Sajbán: Úgy gondolom, helyzetekből nem lesz hiány.
banner_magy2.jpg 
 
Hétvégén újra OTP Bank Liga, melyet a válogatott szünet miatt két teljes hétvégén keresztül nélkülözni kellett. Szombaton, a bajnokság huszonhetedik fordulójában az MTK-t fogadjuk, és egyúttal kezdetét vészi a szezon véghajrája is. Lássuk, csatárunk, Sajbán Máté hogyan vélekedett a kék-fehérek elleni mérkőzésünkről a csütörtöki edzést követően:

„Úgy gondolom, helyzetekből nem lesz hiány! Mindkét egymás elleni mérkőzésünkön sok gól esett, ami nem csoda, hiszen ahogy mi, úgy az MTK is a támadófocit favorizálja. Hazai pályán nekünk kell majd dominálni, legalább úgy, mint a szeptember végi, 4-0-ra megnyert találkozónk során. Ellenfelünk védelmében tudunk hibát okozni, ugyanakkor előrefelé rendkívül veszélyesek. Három gyors és gólerős támadóval is rendelkeznek, kulcsfontosságú lesz hatástalanítani Őket. Fontos lenne a siker, hogy ne hátrafelé nézegessünk! Ami magamat illet, a legfontosabb a gólszerzés lenne, valamint szeretnék továbbra is minél többször helyzetbe kerülni elöl. Úgy érzem, utóbbi mostanában megy, hisz’ a Mezőkövesd ellen betaláltam, a Fradi-pályán pedig egy büntetőt sikerült kiharcolni. Ezt az irányt szeretném megtartani” - így húszas számú játékosunk.
 
Gyerünk, srácok! Kell a három pont! Hajrá, Paks!
 
sajbmtk2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök