hivataloskoz.jpg

Zárt kapusak lettek utánpótlás-mérkőzéseink

2020. nov. 05.  -  Utánpótlás
Az egészség az első!
Az egészség az első!
banner_pse.jpg
 
Az országban újra egyre fokozódó koronavírus-járvány miatt hétről hétre egyre szigorúbb kormányrendeletek és szövetségi szabályozások lépnek életbe, melyek a járvány visszaszorítását szolgálják. Ezek értelmében, valamint a gyerekek, szüleik és munkatársaink egészségét maximálisan figyelemben véve, klubunk vezetése november 5-én úgy határozott, utánpótlás-mérkőzéseinket határozatlan ideig zárt kapuk mögött rendezzük a jövőben. Létesítményünk területére tehát szülők, hozzátartozók, rokonok, barátok nem jöhetnek be!
 
Fontos továbbá, hogy utánpótlás-játékosainknak, akik egyedül léphetnek be stadionunk területére, a maszk megfelelő (orrot és szájat egyszerre eltakaró) használata továbbra is kötelező. Az edzések és a mérkőzések után pedig mindenkinek a lehető leggyorsabban el kell hagynia az épületeket, hogy minél kövesebb időt töltsenek egy légtérben fiatal labdarúgóink. Elengedhetetlen a folyamatos kézfertőtlenítés is, erre a bejáratoknál kihelyezett fertőtlenítők használhatók!
 
Vigyázzunk egymásra! Hajrá, Paks!
 
banner_kvpusk20elso.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 32 66
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 PAKSI FC 32 50
4 DVSC 32 50
5 ZTE FC 32 48
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 32 40
9 Nyíregyháza 32 39
10 MTK Budapest 32 37
11 DVTK 32 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 32 21
32. forduló erdeményei
  -   5:2
  -   05.03 16:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   4:0
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök