csoszerk2.jpg

Csősz Richárd érkezett

2020. aug. 04.  -  NB I.
Újabb fiatal és ambiciózus labdarúgóval erősítettünk nem sokkal a rajt előtt.
Újabb fiatal és ambiciózus labdarúgóval erősítettünk nem sokkal a rajt előtt.
banner_magy2.jpg 
 
Nagy örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunk a mai napon a DVSC-vel egyéves kölcsönszerződésben állapodott meg Csősz Richárd játékjogát illetően. A 23 éves, debreceni nevelésű, de a Vasas fiatal csapatait is megjárt védekező középpályás 2014-ben került vissza a piros-fehérek U17-es gárdájához, mára már 47 első osztályú, 13 Magyar Kupa és 3 Európa-liga-selejtező mérkőzést abszolvált. A kedd délelőtt megkötött kontraktus végső vásárlási opciót is tartalmaz!
 
„Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy Paksra igazolhattam. Nagy a motivációm is, így minél előbb szeretném beverekedni magam a kezdőcsapatba” - fogalmazott Csősz a papírok szignózását követően. 

„Mindenképpen szerettünk volna még egy védekező középpályást igazolni, Csősz Richárd személyében pedig egy harcos, nagy munkabírású labdarúgó érkezett hozzánk” - így ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt

Újdonsült középpályásunknak sok sikert és megannyi paksi sikerben gazdag eredményt kívánunk az évadra.
 
Üdv' a magyar csapatban, Ricsi!
 
csoszerk1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök