szabbel1.jpg

Szabó: a mostani tábor nálam a top 3-ban van

2020. jan. 15.  -  NB I.
Túl az edzőtábor felén védőnkkel beszélgettünk erőnlétről, javítani valókról, fiatalokról…
Túl az edzőtábor felén védőnkkel beszélgettünk erőnlétről, javítani valókról, fiatalokról…
banner_magy1.jpg
 
Hogy érzed magad? 
 
Köszönöm szépen, jól vagyok - vágta rá kérdésünkre energikusan ikonikus védőnk. - Úgy gondolom, ami eddig eltelt a táborból, kifejezetten hasznosan telt. Játszottunk már két edzőmérkőzést, melyeket pozitívan értékelhetünk, valamint a csapat hangulata is kiváló.
 
szabbel2.jpg
 
Számon tartod hányadik táborod már az idei?
 
Huhh… nem, de jó sokadik, viszont remélem, lesz még jó pár. Amúgy a mostanit, ha rangsorolni kellene, biztos, hogy az első háromba tenném. Ahogy már említettem, extra a társaság, és a tréningek is hasznosak, előremutatóak.
 
Mind edzésen, mind pedig a felkészülési meccseken nagyon aktív vagy, mutatod magad, kéred a labdát… ráadásul mindezt vidáman teszed. Tehát az erőnlét is a helyén?
 
Nyilván van bennem fáradtság, de nehéz napokat élünk, hiszen az edzőtábor erről szól, ugyanakkor egy-két poén mindenen tud segíteni, így azon is, hogy átlendüljünk a holtponton. Véleményem szerint, ha ezek a napok jó hangulatban telnek, hosszútávon mindenképp hasznosak lesznek, aki pedig ismer, tudja, viccekért, csínyekért nem megyek a szomszédba (nevet).
 
Te hogy látod a csapatot belülről?
 
Jó úton haladunk, és szerintem, amit kérnek az edzők tőlünk, azokat vissza is tudjuk adni a pályán, ez pedig bizakodásra is okot adhat. A legjobbakat reméljük...
 
 sabahme2.jpg
 
Fiatalok?
 
Zökkenőmentes volt a beilleszkedésük, és természetesen minden régebbi játékos elfogadja Őket, sőt… Ahol tudjuk segíteni a fejlődésüket, ott maximálisan igyekszünk is. Egészen biztos, hogy a jövőben a klub hasznos tagjai lesznek.
 
Visszatérve rád, a mögöttünk hagyott őszhöz képest miben kell javulnod tavaszra?
 
Nyilván, ahogy az egész csapat teljesítményével nem vagyunk elégedettek, úgy én sem a magaméval. Van tehát megannyi dolog, amit javítanunk kell, most ezen dolgozunk. Személy szerint a beadásaimat kell lepontosítanom, mivel az én posztomon ez egy kulcsmomentum lehet, tehát ezt csiszolgatom most.
 
Ha az egész évet nézzük, milyen érzésekkel, célokkal, ambíciókkal futottál neki 2020-nak?
 
Nem naptári években gondolkozom, a fociban mindig nyáron van év vége, így fél évre előre látok. Nagyon bizakodó vagyok, de az év második feléről majd akkor alkotok gondolatokat, ha odaérünk. Az azonban biztos, megannyi félévet szeretnék még előre tervezni karrierem során.
 
szabbel3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök