hamanb.jpg

PAKSI FC II - Kecskeméti TE 0 - 2

2019. márc. 12.  -  NB III.
Értékes három pontot buktunk riválisunk ellen.
Értékes három pontot buktunk riválisunk ellen.
Csapatunk összeállítása
 
Kezdők: Rácz, Berdó, Lőrincz, Pál, Györgye, Kesztyűs, Zachán, Kiliti, Opavszky, Szalai, Adamcsek
 
Cserék: Pámer, Kovács, Horváth, Nagy, Süvöltös 
 
A Kecskeméti TE kerete
 
Kezdők: Kunsági, Bagó, Peres, Balogh, Vladul, Urbán, Selyem, Markó, Terbe, Zámbori, Nánási
 
Cserék: Mészáros, Vágó, Farkas, Nádudvari, Hirman, Takács, Szabó
 
Gólszerzők: Peres 10’, Zámbori 78’
 
„Az első félidő elfogadhatatlan volt. Önbizalom nélkül léptünk pályára egy olyan meccs után, amikor egy héttel ezelőtt az első helyezettel játszottunk döntetlent, és még győzelmi esélyeink is voltak. Így még érthetetlenebb és fájóbb ez a vereség. A második játékrészben próbálkoztunk, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket” - értékelte vezetőedzőnk, Tököli Attila az összecsapást.
 
A mérkőzést követően kapusunk, Rácz Gergő is nyilatkozott honlapunknak. „Sajnos nem tudtunk sok helyzetet kialakítani, és előrefelé sem voltunk veszélyesek. Direkt megbeszéltük, hogy odafigyelünk a nagy bedobásokra, erre az első gólt egy ilyen helyzet után kaptuk. Egyéni, figyelmetlen hibákból kaptuk mindkét találatot.”
 
hamanb1.jpg
 
Akárcsak a múlt hétvégén, ezen a hétvégén is fontos mérkőzés elé néz második számú csapatunk, hiszen a tabellán két pozícióval előrébb tanyázó, Csongrád megyei gárdához látogatunk. Reméljük, ez alkalommal pontokkal gyarapodunk majd, amik előresegítik a feljebb kapaszkodásunk lehetőségét. 
 
NBIII. Közép csoport, 19. forduló
2019. március 17.,15:00
Hódmezővásárhelyi FC - PAKSI FC II
Hódmezővásárhely Városi Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök