heho.jpg

Heti program

2019. márc. 11.  -  NB I.
NBI-es csapatunk szombaton Budapesten vendégszerepel.
NBI-es csapatunk szombaton Budapesten vendégszerepel.
Március második hétvégéjén, a bajnokság harmadik harmadának második mérkőzésén, hazai pályán fogadtuk a tavalyi címvédőt. Ahogy az már ismert, vezetőedzőnk által dicsért küzdelemmel és sok győzelmi lehetőséggel végül 2-2-es döntetlent értünk el a MOL Vidi FC ellen, így egy ponttal gyarapodtunk. Ezen a héten azonban már egy újabb nagy falat vár ránk, hiszen szombaton a Budapest Honvéd csapatánál vendégeskedünk majd. Csertői Aurél vezetőedzőnk, akárcsak az előző héten, minden nap tart majd tréninget játékosainknak, továbbá két alkalommal videóelemzés is szerepel Könyves Norberték heti edzéstervében.
 
„A hét legelején átbeszéljük a múlt szombati mérkőzésünket, amely során kibeszéljük a vétett hibáinkat is, majd megkezdjük a felkészülést a Honvéd ellen, hogy 16-án pontokkal térhessünk haza. Az biztos, hogy ugyanolyan részletességgel elemezzük a budapesti csapatot is, mint tettük azt a székesfehérvárival” - nyilatkozott honlapunknak a hétfői tréninget megelőzően 42-es számú játékosunk.
 
Nem lehet tehát azt mondani, hogy könnyebb dolgunk lesz az előttünk álló szombaton, mint a mögöttünk hagyotton.

OTP Bank Liga, 25. forduló
2019. március 16.,17:00
Budapest Honvéd - PAKSI FC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
 
Kísérjük el minél többen futballistáinkat az MTK stadionjába, ami most a Budapest Honvéd ideiglenes otthona, hisz’ újabb fontos és nehéz mérkőzés elé nézünk.   
 
heho1.jpg
Szombati ellenfelünkkel legutóbb 0-0-s döntetlent játszottunk az idei bajnokság 14. fordulójában.
 
Íme, a további, kiemelt csapataink hétvégi programjai:
 
NBIII. Közép csoport, 19. forduló
2019. március 17.,15:00
Hódmezővásárhelyi FC - PAKSI FC II 
Hódmezővásárhely Városi Stadion
 
U19 II. osztály, 19. forduló
2019. március 16.,14:00
Szolnoki MÁV UP FC - PAKSI FC
Szolnoki Tiszaligeti Stadion
 
U17 II. osztály, 19. forduló
2019. március 16.,13:00
PAKSI FC - Szolnoki MÁV UP FC
PAKSI FC Stadion
 
U16 II. osztály, 19. forduló
2019. március 16.,11:00
PAKSI FC - Szolnoki MÁV UP FC
PAKSI FC Stadion 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök