viell.jpg

A Vidi ellen készülünk

2019. márc. 07.  -  NB I.
Kecskés Tamást kérdeztük a szombati mérkőzésünkről.
Kecskés Tamást kérdeztük a szombati mérkőzésünkről.
Milyen előjelekkel várod az összecsapást? 
 
Az sajnos egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a mérkőzésnek az esélyesei, de mindenképpen javítani szeretnénk, hiszen az elmúlt bajnoki meccsünk nem úgy sikerült, ahogy azt terveztük. Bízom benne, hogy a Mezőkövesden mutatott játék csak egy kisiklás volt. 
 
Milyen formában találkozik egymással a két csapat? 
 
Mi a bajnokságban jól kezdtük a tavaszt, míg ellenfelünk fordított pályát járt be eddig. A Vidi rosszul rajtolt, de egyre jobb formában van. Ennek ellenére mindent megteszünk majd, hogy itthon tartsuk a három pontot. Az első mérkőzésen pontosztozkodásra került sor, a másodikon nagy arányban nyertek a piros-kékek. 
 
Számítanak az idén eddig egymás ellen megvívott párharcok? 
 
Az elmúlt mérkőzésekből nem igazán lehet kiindulni, szerintem a most szombati egy teljesen más összecsapás lesz, mint az eddigiek. Ha egységesek leszünk, és többet tudunk nyújtani a százszázalékunknál, akkor eredményesek lehetünk. 
 
Hogy készül a csapat szombatra, mi lehet a kulcs a ponthoz/pontokhoz? 
 
Ma elemezzük részletesen a fehérvári csapatot, a videózás során azon leszünk, hogy maximálisan feltérképezzük ellenfelük gyenge pontjait, amit aztán majd ellenük tudunk fordítani. Az biztos, hogy a sikerhez támadásban eredményesnek kell lennünk. Nem szabad csak a védekezésre koncentrálnunk, hiszen akkor elöl nem fogunk tudni gólt szerezni.
 
viell1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök