tizki.jpg

Tolna VLC - PAKSI FC 1 - 1

2019. febr. 20.  -  Utánpótlás
U19-es korosztályunk hétvégén újabb edzőmérkőzést játszott.
U19-es korosztályunk hétvégén újabb edzőmérkőzést játszott.
Tolnára utaztak fiataljaink, hogy sokadik felkészülési mérkőzésüket játsszák a hétvégén startoló tavaszi bajnoki idény előtt. 
 
Kezdők: Pomozi, Acsádi, Szekszárdi, Pintér, Juhász, Jákli, Vágó, Rodenbücher, Kósa, Tamás, Szabó
 
Cserék: Horváth, Fóris, Tóth
 
Gólunkat Szabó szerezte.
 
„Nem igazán volt sikeres a főpróbánk, és ezt nem az eredmény mondatja velem. Sok hiányzó, sok sérült és egyéb problémák miatt nem nevezhető főpróbának a mérkőzés. Ennek ellenére, aki ott volt, tette a dolgát egy masszív tolnai gárda ellen. Egész télen műfüvön edzettünk és játszottunk, így furcsa volt a természetes gyep, amely jól nézett ki, de folyamatos játékra nem volt alkalmas. Mindkét csapat sok technikai hibát vétett, így inkább a küzdelem dominált, viszont mindkét gól szép támadás végén született. Amiért hasznosak voltak a téli felkészülési mérkőzéseink, hogy srácaink jó erőkből álló, felnőtt csapatok ellen gyakorolhatták a párharcokat” - értékelt Nagy Lajos vezetőedzőnk. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök