ztujz.png

Eltört Szendrei lábközépcsontja

2025. szept. 11.  -  NB I.
Fiatal támadónk NBIII-as bajnokin szenvedett sérülést.

Banner Magy1

Szendrei Ákos, fiatal támadónk remekül kezdte a szezont: hat bajnokin négyszer legalább egy félidőt játszott, ezalatt szerzett egy gólt, adott egy gólpasszt, valamint kiharcolt tizenegyest is. Szendrei a szeptemberi válogatott szünetben tartalékcsapatunkban kapott lehetőséget, sajnos azonban a Dombóvár elleni vármegyei rangadón egy rúgást követően sérülés miatt, fájdalmak között kellett elhagynia a pályát.

„Az első félidő harmincadik percének környékén visszaléptem egy labdáért, amikor az ellenfél védője hátulról, lendületből érkezve, indokolatlanul nagy erővel a lábamba rúgott. Még öt percig bíztam benne, hogy nem lesz komolyabb baj, de a fájdalom egyre erősödött, a végére már futni sem tudtam, így le kellett cserélni. A képalkotó vizsgálatok kimutatták, az ötös lábközépcsontomban keletkezett törés. A felépülésem hosszáról egyelőre nem tudok nyilatkozni, azonban mindent megfogok tenni azért, hogy a lehető leghamarabb ismét pályára léphessek majd” - fogalmazott támadónk, Szendrei Ákos.

Jobbulást, Ákos! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

KisvardaFC PaksiFC UEFABC1I909934550408

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök