Polissya_PaksiFC_UEFABC1I979334740608.jpg

Balogh: Most is két mérkőzésben kell gondolkodnunk

2025. aug. 06.  -  Konferencia-liga
Kiváló középpályásunk, Balogh Balázs osztotta meg gondolatait a Zsitomir elleni Konferencia Liga-selejtezőt megelőzően.

Banner Magy2

„Az önbizalmunknak sokat jelentett a továbbjutás, hiszen a szezon elején nem voltunk formában. Az előző fordulóban azonban egy nagyon jó csapat ellen sikerült továbbjutnunk, ami lendületet adott. Most viszont már erre a mérkőzésre koncentrálunk, hiszen újabb megmérettetés vár ránk. Feltérképeztük az ellenfelet, ismerjük a játékukat – nem lesz könnyű meccs, ezt előre megmondhatom. Egy masszív, erős csapattal kerültünk össze: a Zsitomir fizikális futballt játszik, vannak kimondottan jó játékosaik. Tisztában vagyunk az erősségeikkel, ezekre felkészültünk, ugyanakkor tudjuk, mik a gyenge pontjaik, és hol lehet őket megfogni. Most is két mérkőzésben kell gondolkodnunk – az első meccsen, idegenben jó eredményt kell elérnünk. Ugyanazt a stabil játékot kell nyújtanunk, mint eddig, és úgy érzem, ha ezt sikerül megvalósítani, akkor eredményesek lehetünk” - fogalmazott Balogh Balázs.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök