kupaas24.jpg

Szektort választott az Atomic Strike a Puskás Arénában

2024. máj. 03.  -  MOL Magyar Kupa
Fanatikusaink a megszokott helyről szurkolnak majd, onnan, ahonnan két éve is.

Banner Molkup

2024. május 15-én fennállásunk második kupadöntőjét vívjuk majd a Puskás Arénában. Ellenfelünk - akárcsak két éve - ezúttal is a rekordgyőztes Ferencváros együttese lesz. A ’22-es döntőnk rekord nézőszámot hozott, miután majd’ negyvenezer ember látogatott ki az arénába, és talán külön írni sem kell, ezúttal is hatalmas az érdeklődés az összecsapás iránt.

Az egyik legfontosabb információ, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a finálé jegyértékesítését május 3-án, 10:00-kor indítja.

A részletekről ITT írtunk korábban.

Szurkolói csoportunk, az Atomic Strike a szektorkiosztások tudatában pedig jelezte, a 109-es és a 110-es szektorokból, állva buzdítják majd a csapatot az újabb klubtörténelmi mérkőzésen. A szokottakhoz híven tehát a kapu mögötti szektorból érkezik majd a paksi ütem. Az AS így arra kér mindenkit, hogy az általuk megnevezett két szektorba - első körben - csak azon fanatikusaink vásároljanak jegyeket, akik részt szeretnének venni a szervezett szurkolásban.

A kupadöntőben is: Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kupadontojegy24a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 PAKSI FC 13 20
4 Ferencvárosi TC 11 20
5 DVSC 12 19
6 Újpest FC 12 18
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 13 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
13. forduló erdeményei
  -   11.22 13:30
  -   11.22 16:00
  -   11.21 13:30
  -   11.21 16:00
  -   11.21 18:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök