v_csei2.jpg

Vécsei: Nagyon várom, hogy ismét pályára léphessek

2024. ápr. 17.  -  NB I.
Új középpályásunk jó erőben érzi magát és felettébb motivált.

Banner Magy2

Egy hete érkeztél, milyen a paksi légkör?

Ez idő alatt sikerült jobban összeismerkednem a társakkal, a stábbal, és minden felettébb pozitív. Persze régebbről voltak már ismerőseim a csapatban, így könnyebben ment a beilleszkedés, viszont az öltözői társaság is nagyon befogadó, ami nagy segítség egy újonnan érkezőnek. Most már csak azt várom, hogy tétmeccsen is pályára léphessek a többiekkel.

Egyéni edzésekkel igyekeztél szinten tartani magad, mielőtt Paksra igazoltál. Hogy látod az erőnléted?

Igen, az utóbbi időben lett egy kis lemaradásom, mivel egyedül edzettem, de most nagyon örülök, hogy ismét csapattal készülhetek. Jó erőben érzem magam, a múlt hétvégén az NBIII-as együttesünkben játszottam egy félidőt, de nyilván az első osztály egy teljesen más nívó. Úgy gondolom, lassan visszanyerem azt a fizikális állapotom, hogy NBI-es mérkőzésen is bevethető legyek. Az edzések jó hangulatban telnek, kemény munka mellett. Igazán élvezek most mindent.

A múlt hétvégi, Fehérvár elleni mérkőzésünket már a lelátónkról figyelted…

De természetesen legszívesebben a pályán lettem volna, és minden erőmmel segítettem volna a csapatnak. Sajnos ez a találkozónk most nem úgy sikerült, mint ahogy azt szerettük volna, de itt a szombat, hogy kijavítsuk, aztán a következő két találkozónkra kell összpontosítanunk, amik rendkívül fontosak a szezon hajrájában. Ami engem illet, csak ismételni tudom magam, nagyon hiányoznak már a tétmeccsek, nagyon várom, hogy ismét a pályán bizonyíthassak.

Tizenkét válogatott mérkőzés van már mögötted, egy éve, ’23 márciusában te kezdted a gólgyártást a Bulgária elleni Eb-selejtező mérkőzésünkön. Hogy állsz ehhez a témakörhöz?

Most mindenekelőtt szeretnék minél több lehetőséget kapni itt, Pakson. Persze az egyik fő célom, hogy újra ott lehessek a válogatott keretben, motivált vagyok, de az elsődleges fókusz most a bajnokság célegyenesén van. Játszani szeretnék amennyit csak lehet, és segíteni a klubnak, hogy minél sikeresebb legyen a szezon vége.

Vecseinb3a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök