wiesu15torok24marc.jpg

Wiesner mindkét törökországi mérkőzésen szerepet kapott

2024. márc. 13.  -  Utánpótlás
Fiatal támadónk elmondta, hogy látta korosztálya legutóbbi válogatott összetartását.

Banner Pse

Az U15-ös korosztályos válogatott legutóbbi programjára március elején került sor, melynek keretében fiatalt tehetségeink egy hetet edzőtáboroztak Törökországban, ahol két felkészülési mérkőzésre is sor került a házigazdák ellen. A 2009-es születésű legjobbak között pedig ott lehetett tehetséges támadónk, Wiesner Balázs is.

Balázs az első találkozón kezdőként léphetett pályára, majd a visszavágón csereként bizonyíthatott Szabados József csapatában.

„Az első mérkőzésen a törökök fizikálisan erősebbek voltak nálunk, de játékban felvettük a versenyt. Akkora különbség nem volt a két csapat között, mint amit az eredmény mutat. A gólokat egyéni hibák után kaptuk. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de azok nagy része kimaradt. Ami engem illet, két-három helyzetem volt. A második találkozóra már felkészültebbek voltunk, tudtuk, mire számíthatunk. Az elején a hazaiak domináltak, de a teljes mérkőzésen jól védekeztünk, és nullán tudtuk tartani Őket. Két lövésem volt, sajnos mindkettő kimaradt. A táborban kiválóan éreztem magam, jó volt a társaság, sok közös programot szerveztünk az edzések között. A tréningeken taktikai és technikai elemeket is átvettünk. Célom, hogy a májusi összetartáson is ott lehessek, mikor újabb három nemezközi mérkőzést játszunk majd” - így Wiesner a két mérkőzésről, valamint a törökországi táborról honlapunknak.

Törökország-Magyarország 5-2
(3-1)
Ostoici Stefan - Vincze Tamás, Nyári Olivér, Szakál Dénes, Papp Máté - Ratkai Ádám (Milkovics Márton 4’), Kiss Máté (Kerti Péter 61’), Polonkai Noel (Balogh Áron 61’), Varga Zsolt (Acsai Dominik 72’), Makrai Csongor (Bordán Benekdek 61’), Wiesner Balázs (Berekméri-Szigeti Ákos 41’)
Gólszerző: Varga Zsolt (2)

Törökország-Magyarország 0-0 (0-0)
Balogh Barnabás - Vincze Tamás (Acsai Dominik 72’), Skotner Zoltán, Szakál Dénes, Balogh Áron (Papp Máté 41’) - Ratkai Ádám, Milkovics Márton, Kiss Máté (Berekméri-Szigeti Ákos 41’), Varga Zsolt (Kerti Péter 80’), Makrai Csongor (Wiesner Balázs 41’), Varga Zalán (Juhász Máté 72’)

Fotó: mlsz.hu

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 Nyíregyháza 2 3
9 ZTE FC 3 3
10 Kispest-Honvéd 3 3
11 Ferencvárosi TC 2 1
12 DVSC 2 0
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   08.09 17:30
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök