nb3dun24tav1.jpg

Dunaújváros - PAKSI FC II. 1 - 1

2024. márc. 10.  -  NB III.
Egy pontot hoztunk el a sereghajtó otthonából.

Banner Pse

NBIII., Dél-Nyugati csoport, 19. forduló: Dunaújváros - PAKSI FC II. 1 - 1 (0 - 1)

A Dunaújváros kerete

Kezdők:
Halasi, Kis, Stampfel, Rédling (Hegedűs 74'), Bata, Marlen, Jakab, Tapiska, Szepessy, Molnár, Puskás

Cserék:
Molnár, Hompót, Horváth, Zsákovics, Gál, Hegedűs, Vörös, Dankó, Fehér

Vezetőedző: Dr. Dobos Barnabás

Csapatunk összeállítása

Kezdők:
Kovács, Ádám, Győrfi (Szabó 80'), Lapu, Jász, Marosi, Pupp (Köllő 80'), Babos, Silye, Pesti, Répási (Máté 46')

Cserék: Bakodi, Köllő, Máté, Szabó, Holka

Vezetőedző: Kindl István


Gólszerzők:
Szepessy 50' (bü.), ill. Marosi 32'

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

A Dunaújváros direkt játékra rendezkedett be, megpróbálták átrúgni a saját térfelüket, és aztán megküzdeni a labdákért. Mi próbáltuk felépíteni a játékunkat, de sok hibát vétettünk. Pesti két, tizenhatoson kívüli átlövésével veszélyeztettük a hazaiak kapuját, mindkétszer a dunaújvárosi hálóőr védett. A védekezésünk az egész első félidőben jól működött, még a hazai pontrúgásokat is sikerült levédekeznünk dacára a magas ellenfeleinknek. Marosi egy nagyszerű egyéni alakítását követően a kapu jobb alsó sarkába bombázta a labdát. Gyönyörű gól után ragadtuk magunkhoz az előnyt. Összességében túlnyomó részt mezőnyben harcoltak a csapatok, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. Előnyünk tudatában teljes kontroll alatt tartottuk a találkozót, ennek tudatában vonulhattunk a szünetre. A második játékrész elején sajnos fiatal belső védőink belehibáztak a játékba, így egy kezezést követően jogos büntetőt ajándékoztunk a Dunaújvárosnak, amit gólra tudtak váltani. Az egalizálást követően szétesett a játékunk, az irányítást is elvesztettük, viszont kapunk - egy helyzet kivételével - nem forgott veszélyben. A hetvenötödik perc környékén találtunk vissza a helyes útra, és újra nyomás alatt tartottuk a hazai kaput, ekkor benne volt a levegőben a győztes gól megszerzése. Egy közeli lövésünknél csak bravúrral tudott hárítani a hazai kapus, majd Pesti támaszkodó lábát találták el a tizenhatosunkon belül, de tizenegyes helyett kifelé járt szabadrúgás. A találkozó végén már nem alakult ki nagyobb helyzet.

„A játékunk a megtervezettekhez mérten indult, az első félidő nagy részét domináltuk. Megérdemelt előnyünk birtokában úgy éreztem, profi módon lemenedzseljük majd a második félidőt is. Erre a szünet után rögtön hibáztunk. Jellemző ránk, hogy az a játékosunk is hibát vét, aki az elsőt még helyre tudná hozni, így kaptunk gólokat az Iváncsa ellen, és ezúttal is ebből hoztunk össze egy jogos büntetőt. Sajnos a fiataljaink a bekapott gólok után összeomlanak, ezt is tapasztaltuk az első tavaszi mérkőzésünkön is. Húsz perc kellett, mire az „ütés” után magunkhoz tértünk. Az utolsó tizenöt perc már megfelelő volt, kialakítottunk pár ígéretes lehetőséget, és egy büntetőgyanús szituációnk is akadt. A játék képe alapján azonban úgy érzem, reális eredmény született” - értékelt a találkozót követően vezetőedzőnk, Kindl István.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök