bubu350plakett1b.jpg

Balogh 350+

2024. márc. 06.  -  NB I.
Technikás középpályásunk átvette emlékplakettjét.

Banner Magy1

Ahogy azt szurkolóink közösségi oldalainkon már láthatták, pár hete Balogh Balázs is jubilált, ami az első osztályú mérkőzések számát illeti. Ez az igazán példaértékű szám többet érdemel egy-egy Facebook-posztnál, így jó szokásunkhoz híven labdarúgónk ezúttal is átvehette díszes emlékplakettjét Karszt József technikai vezetőnktől. A 2023/24-es OTP Bank Liga huszonegyedik fordulójában, a Zalaegerszeg elleni hazai mérkőzésünkön (3-4) technikás középpályásunk a 350. NBI-es találkozóján léphetett pályára.

Balogh 2010. augusztus 27-én debütált még az Újpest színeiben, Paksra 2019 augusztusában érkezett, mielőtt két szezont még a Puskás Akadémiánál is lehúzott.

„Örülök neki és hálás vagyok érte, hogy ennyinél járhatok, sokan nem érnek el ilyen magas számot. Természetesen a jövőben szeretném még tovább növelni ezt a számot. Hála Istennek egészséges vagyok, élvezem a játékot, és egészen biztos, amíg tudok, futballozni fogok” - fogalmazott jubilálásával kapcsolatosan harminchárom éves labdarúgónk, aki immáron a tizennegyedik évadát tapossa a honi labdarúgás legmagasabb szintjén.

Még egyszer gratulálunk, Bubu! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök