szecsiu19nov.jpg

Szécsi az elitkörös keretben is ott lenne

2022. nov. 22.  -  Utánpótlás
Tehetségünk mindkét olaszországi edzőmérkőzésen pályára lépett az U19-es válogatottban.
Tehetségünk mindkét olaszországi edzőmérkőzésen pályára lépett az U19-es válogatottban.
 banner_pse.jpg
 
A Szélesi Zoltán vezette válogatott még szeptemberben vívta ki a tavaszi Európa-bajnoki elitkörben való szereplés jogát, majd októberben idehaza két győztes edzőmérkőzést játszott Ciprus ellen. November közepén Olaszországban folytatták a felkészülést a fiatalok, ahol újfent két meccset vívtak a házigazdákkal. A keretben ezúttal ott volt balszélső védőnk, Szécsi Patrik is, aki az első találkozón a második félidőt játszotta végig, a másodikon kilencven percen át bizonyíthatott. 

„Sok csapattársat ismertem régebbről, vagy játszottunk már egymással, egymás ellen, vagy az augusztusi összetartáskor találkoztunk. A beilleszkedéssel tehát semmi gond nem adódott. A hangulat kiváló volt, mindenki jól érezte magát együtt. A hét alatt sokat taktikáztunk, kielemeztük a hibákat, és a jó dolgokat is átbeszéltük” - mesélte a múlt hét második feléről tehetségünk. 

Az első találkozó 3-0-val az olaszoké lett, míg a második 7-2-re végződött. „Igazából az egyéni hibákkal voltak gondjaink. Nem koncentráltunk eléggé, és ezek megbosszulták magukat. Csapatszinten jól teljesítettünk mindkét meccsen” - elemzett Szécsi. 

Végül a jövő évi célokra is kitértünk utánpótlás-válogatott fiatal labdarúgónkkal. „Szeretnék megragadni a keretben, hiszen a következő már az elitkörös találkozó lesz. Azon dolgozok, hogy akkor is ott legyek a többiekkel.” 

Hajrá, Patrik! Hajrá, magyarok! 

Kép: mlsz.hu

banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 ETO FC Győr 12 20
5 Ferencvárosi TC 11 19
6 Puskás Akadémia FC 12 18
7 MTK Budapest 12 17
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
12 Nyíregyháza 12 10
13. forduló erdeményei
  -   11.09 12:45
  -   11.09 15:15
  -   11.09 17:30
  -   11.08 19:15
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök