szabval22maj2.jpg

Így Szabó Bálint az U21-es válogatott napokról, mérkőzésekről

2022. jún. 09.  -  NB I.
Játékosunk úgy érzi, jól teljesített utolsó korcsoportos behívója alkalmával. 
Játékosunk úgy érzi, jól teljesített utolsó korcsoportos behívója alkalmával. 
banner_magy2.jpg 
 
U21-es korosztályos válogatottunk május 23-a és június 8-a között vívta utolsó két Európa-bajnoki selejtező mérkőzését. A keretben pedig klubunktól technikás középpályásunk, Szabó Bálint bizonyíthatott.   
 
U-válogatottunk június 3-án Németországban, majd 7-én Lettországban meccselt. Az előbbi találkozó 4-0-val a házigazdáké lett, míg utóbbit 0-2-re nyertük a lettekkel szemben. Bálint a második mérkőzésen bő tíz percet tölthetett a pályán. „Ahogy az várható volt, a német válogatott igen kemény erőt képviselt, így sajnos számunkra nem sok babér adódott azon a mérkőzésen. A Lettország elleni meccsünk már teljesen más volt. Egyáltalán nem lebecsülve Őket, de jóval gyengébb együttes ellen futballoztunk, mint négy nappal korábban. Készültünk a masszív védekezésükre, erre bizonyíték, hogy már az első félidőben sikerült feltörni őket. Ezt követően pedig könnyeddé tettük magunknak a találkozót” - nyilatkozta a két összecsapásról fiatal labdarúgónk.   

Gera Zoltán vezette gárdánk végül 14 ponttal (4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség) a negyedik helyen zárta az Eb-selejtező sorozatot. Bálint a saját szemszögéből a következőkeppen látta júniusi szerepvállalását: „Úgy érzem, jól teljesítettem ezekben a napokban, nyilván jobb lett volna többet játszani. Abban a tíz percben beleadtam mindent, amit csak tudtam. Összességében szuper érzésekkel zártam ezeket a napokat” - így tehetségünk, aki ezzel a táborral búcsúzni is kényszerült az U21-es korcsoporttól. Persze huszonhetes számú játékosunk nem titkolt célja innentől kezdve a felnőtt, A-válogatott behívó kivívása a következő szezonban.   
 
Legyen így, hajrá, Bálint! Hajrá, Paks!
 
szabval22maj1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 7 12
2 ETO FC Győr 7 12
3 Vasas 7 11
4 Újpest FC 7 11
5 Ferencvárosi TC 6 11
6 MTK Budapest 7 9
7 Kisvárda Master Good 7 9
8 DVSC 7 9
9 PAKSI FC 7 8
10 Nyíregyháza 7 7
11 ZTE FC 7 6
12 Kispest-Honvéd 6 6
7. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   2:2
  -  
Honvéd
3:2
  -   2:4
  -   1:2
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök