vasjozte1.jpg

Vas Gábor beharcolta megát a kezdőbe

2022. febr. 02.  -  NB I.
Fiatal tehetségünk remek munkát végzett a ZTE ellen - Bognár György is megdicsérte
Fiatal tehetségünk remek munkát végzett a ZTE ellen - Bognár György is megdicsérte
banner_magy1.jpg
 
Sokak szeme megakadhatott Vas Gábor nevén, mikor elolvasták felállásunk a Zalaegerszeg elleni mérkőzésünk előtt egy órával. Aztán a még mindig csak tizennyolc éves labdarúgónk korán, már az összecsapás első perceiben kiváló és harcos megmozdulásaival bizonyította, igenis helye van a pályán. Egymás után jöttek a jó helyezkedések, nagyszerű játékolvasások, kiváló védekezések és a veszélyes, ígéretes beadások. 

„Már a törökországi táborban is sokszor dicsértek az edzések és a felkészülési mérkőzések alkalmával. A ZTE elleni találkozónk előtti napokban aztán az egymás közti játékoknál már éreztem, lehet valamin. Nagyon örültem és boldog voltam, hogy ki tudtam harcolni a helyem a kezdőben. Úgy vélem, a játék is jól ment, volt két veszélyes beadásom, és a védekezésbe is beleadtam mindent” - mesélte a múlt szombatról fiatal tehetségünk, aki egyébként posztját tekintve belső, védekező középpályás, mintsem jobbhátvéd. „Nem teljesen idegen számomra ez a poszt, még akkor sem, ha az edzéseken és az egész évben rendre a középpályán tevékenykedem. Kicsit persze fura, de úgy érzem, megszoktam már ezt is.” 
 
vasjozte2.jpg 
 
Vas ténykedését Bognár György is egyértelműen megdicsérte a találkozót követő sajtótájékoztatón. „Boldogsággal tölt el, amit Gyuri bá’ mondott, továbbá sokan, barátok és ismerősök is gratuláltak, ami szintén nagyon jól esett egy NBI-es mérkőzést követően” - így U19-es válogatott játékosunk, aki ezt a hetet épp a legjobbakkal tölti Szegeden. 
 
Fiatal válogatottunk kedden 6-2-re nyert a szintén az elit körre készülő bosnyákok ellen, a gólgyártásból egyébként a kölcsönben Szegeden futballozó másik fiatal tehetségünk, Debreceni Ákos is kivette a részét, kétszer talált a vendégek kapujába. Vas Gábor húsz percet játszott a két ország felkészülési mérkőzésen. 

„A továbbiakban is maximálisan szeretném kihasználni azt az időt, amit az első osztályban a pályán kapok, bizonyítani szeretném rátermettségem. Ami pedig a korosztályos válogatottságot illeti, szeretnék az elit körben is a legjobbak közt játszani” - fogalmazott Vas, aki a csütörtöki, újbóli bosnyákok elleni edzőmeccs után pénteken már ismét gárdánkkal készül a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnokinkra
 
Hajrá, Vasi! Így tovább! 
Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
vasjozte3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 3 7
2 PAKSI FC 3 7
3 DVSC 3 7
4 Puskás Akadémia FC 3 6
5 MTK Budapest 3 4
6 Újpest FC 3 4
7 Kisvárda Master Good 3 4
8 ZTE FC 3 3
9 ETO FC Győr 3 3
10 Nyíregyháza 3 1
11 DVTK 3 1
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 3 0
3. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   1:1
  -   2:1
  -   5:0
  -   1:4
  -   1:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök