haromza2.jpg

Két fájó vereség

2021. ápr. 01.  -  Utánpótlás
Ez alakalommal sajnos sem az U19, sem az U17 nem tudott mit kezdeni az Újpesttel.
Ez alakalommal sajnos sem az U19, sem az U17 nem tudott mit kezdeni az Újpesttel.
banner_pse.jpg

U19: „B” csoport, 6. forduló: PAKSI FC - Újpest FC 1 - 3 (0 - 1)

Csapatunk kerete

Kezdők: Kovács, Varga, Túri, Zsákovics, Skripek, Nagy J., Ribár, Homonnay, Bognár B., Nagy M., Nickl

Cserék: Bencze, Vén, Dévényi, Budai, Fuják

Az Újpest összeállítása

Kezdők: Németh, Eckl, Szűcs, Laczik, Mendi, Jakab, Radosevic, Qasim, Hajdi, Varga, Bíró

Cserék: Tímár, Jurácsik, Kálmán, Horváth, Lezsák, Pásztor, Kopunovic

Gólszerzők: Nagy M. (81’), ill. Mendi (37’), Jakab (72’) és Qasim (87’)

„Kicsit talán elmozdultunk a holtpontról, de még ez is kevés volt. Technikailag képzettebb és dinamikusabb ellenfelünk majdnem végig irányította a mérkőzést. Mentünk, dolgoztunk, de ez nagyon sokáig sajnos nem ért semmit. Be kell vallani, ha ellenfelünk a hetvenedik percig lezárja a mérkőzést, semmit sem szólhatunk. Az utolsó húsz percben viszont szereztünk egy gólt, amivel visszajöttünk a meccsbe, melynek képe ekkor teljesen megváltozott. 1-2 után volt lehetőségünk a döntetlenhez is, ugyanakkor az nem lett volna reális végeredmény. Egyértelműen a jobb és a képzettebb csapat nyert” - értékelt Nagy Lajos vezetőedzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Kovács, Varga,
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U17: „B” csoport, 6. forduló: PAKSI FC - Újpest FC 0 - 4 (0 - 4)

Csapatunk kerete

Kezdők: Török, Ludányi, Kurta, Boris, Szalkai, Gregor, Dózsa, Zoltán, Prantner, Lakatos-Lengyel, Lengyel

Cserék: Herman, Laki, Blága, Kovács, Heisler

Az Újpest összeállítása

Kezdők: Zábráczki, Ujvári, Horváth, Conzadori, Rideg, Tamási, Szabó, Simon, Gál, Geiger, Takács

Cserék: Árki, Medve, Acsai, Nagy

Gólszerzők: Szabó (10’), Rideg (13’, 24’) és Geiger (45’)

„Az első félidőben egy csapat volt a pályán, és azok bizony nem mi voltunk. Ellenfelünk minden tekintetben jobb volt, a hibáinkat kíméletlenül kihasználta. Teljesítményünk most jóval elmaradt a korábbi mérkőzéseinkhez képest, főleg tempóban és koncentrációban. A második játékrészben továbbra is lassabban futballoztunk, mint kellett volna, ez a helyzetek számában is megmutatkozott. Meddő mezőnyfölényünk volt, de helyzetünk alig” - így Péter Norbert edzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Lengyel, Lakatos-Lengyel
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök