u19marcvege1.jpg

Rendre a fordulópontokban hibáztunk

2021. márc. 30.  -  Utánpótlás
Csak az U19 volt a pályán hétvégén.
Csak az U19 volt a pályán hétvégén.
banner_pse.jpg

U19: „B” csoport, 5. forduló: PAKSI FC - MOL Fehérvár FC 0 - 2 (0 - 2)

Csapatunk kerete

Kezdők: Kovács, Varga, Túri, Nagy, Ribár, Vén, Budai, Bognár B., Paksi, Lakatos-Lengyel, Nickl

Cserék: Bencze, Zsákovics, Skripek, Homonnay, Dévényi, Fuják, Tarcza

A Fehérvár összeállítása:

Kezdők: Véglás, Jancsó, Illés, Husvéth, Simon, Bozai, Koppermann, Papp, Kovács, Bihari, Heckó

Cserék: Szentgyörgyi, Varga, Méhes, Nagyváradi, Kecskés, Zsédely, Lahota
 
Gólszerzők: Jancsó (18’), Kovács (43’)
 
„Nem sikerült javítani. A múlt heti gyenge teljesítményünket sikerült átmenteni erre a mérkőzésre is. Csapatom egész héten jól dolgozott, de ezek szerint az előadásra mégsem sikerült a felkészülés. Sajnos a fordulópontokban rendre hibáztunk, hiszen rögtön az első percben kihagytuk a kihagyhatatlant, majd 0-1-nél szintén helyzetet rontottunk, míg ellenfelünk rárúgta a másodikat a félidő vége előtt. A második játékrészben próbáltunk javítani az eredményen, de sajnos nem sikerült betalálnunk, így maradt a keserű pirula. Nincs idő búslakodni, mert csütörtökön itt az újabb mérkőzés és lehetőség a javításra” - értékelt Nagy Lajos vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök