Budapest Honvéd-MFA II - PAKSI FC II 1 - 3
2019. ápr. 29. - NB III.
Második számú csapatunk fontos három pontot hozott haza a fővárosból.
Második számú csapatunk fontos három pontot hozott haza a fővárosból.
A Budapest Honvéd-MFA II. kerete
Kezdők: Tomori, Banó-Szabó, Horváth, Király, Szendrei, Darabont, Májer, Skvorc, Bence, Novák, Rózsahegyi
Cserék: Berla, Beglarishvili, Markos, Simó, Nagy, Pisont
Csapatunk összeállítása
Kezdők: Rácz, Pál, Szalai, Bognár, Bobál, Vági, Cseke, Kiliti, Opavszky, Zsidai, Lőrincz
Cserék: Pámer, Nagy, Adamcsek, Süvöltös, Györgye
Gólszerzők: Bánó-Szabó (bü.) (17’), Opavszky (34’), Pál (41’), Bobál (59’)
„Az első negyedórában nem igazán találtuk a mérkőzés ritmusát, de az ellenünk megítélt büntető után (amiből vezetést is szereztek a hazaiak) rendeztük sorainkat. Még az első félidőben meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Külön extraként értékelem, hogy a szerzett három találatunkat más-más játékosunk szállította. Nagyon örülünk a győzelemnek, és remélem, ez a későbbiekre is önbizalmat ad” - értékelt vezetőedzőnk, Tököli Attila.
A mérkőzést követően a harmadik találatunkat szerző, Bobál Dávidot is megkértük, mondja el, hogyan látta belülről az összecsapást. „Jobban akartuk a győzelmet, és már a meccs elejétől fogva mi kezdeményeztünk. A Honvédnak megítélt tizenegyes véleményem szerint jogtalan volt, de ez sem törte meg a csapatot. Egyenlítő és fordító találatunkat is két szép akciót követően szereztük. A második játékrészben a labdatartásra helyeztük a hangsúlyt, ellenfelünknek lehetőséget sem adtunk. Gólomat egy pontrúgás előzte meg, ezzel döntöttük el végleg a találkozót” - fogalmazott védőnk.
A megszerzett három pont igen értékes lehet a jövőben, valamint egységeink növelésével előrébb is tudtunk lépni a tabellán. 22 ponttal a 14. helyen várjuk a folytatást, az előttünk álló Szekszárd a Rákosmentével játszott 1-1 után 25 ponttal rendelkezik. A mögöttünk lévő Makó 2-4-es vereséget szenvedett odahaza a Dabastól, a Hódmezővásárhely idegenben kapott ki 2-1-re az Iváncsa együttesétől. Előbbinek 19, utóbbinak 17 egysége van.
A játéknap összes eredménye és a teljes tabella IDE kattintva érhető el.
A következő mérkőzésünk:
NBIII. Közép csoport, 26. forduló
2019. május 05.,17:00
PAKSI FC II - Makó FC
Paks, PAKSI FC Stadion
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök





























