hopah1.jpg

Hódmezővásárhelyi FC - PAKSI FC II 0 - 1

2019. márc. 19.  -  NB III.
Második számú csapatunk hazahozta a fontos három pontot Csongrád megyéből.
Második számú csapatunk hazahozta a fontos három pontot Csongrád megyéből.
A Hódmezővásárhelyi FC kerete

Kezdők: Krnács, Jankelic, Komáromi, Szabó, Bódai, Hrabovszki, Mezei, Katona, Csordás, Besztercei, Povázsa

Cserék: Varga, Tóth, Huszár, Darida, Vas, Rácz, Balogh

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Szabó, Berdó, Nagy R., Györgye, Kesztyűs, Kiliti, Opavszky, Szalai, Adamcsek, Pál, Süvöltős

Cserék: Pámer, Bognár, Zachán, Kovács, Horváth, Nagy Á.

Gólszerző: Szabó (ög.)

„Összességében azt kaptuk a találkozótól, amit vártunk. Egy rendkívül agresszív, időnként a durvaság határait súroló ellenfél ellen játszottunk, így a küzdelem dominált a mérkőzésen. Annak ellenére becsülettel próbálkoztunk, hogy nagyon sok lehetőségünk nem adódott a kilencven perc folyamán. Hála Istennek azonban volt egy olyan szituáció, aminek következtében végül a hazaik kapujában kötött ki a játékszer, ez értékes három pontot ért számunkra” - értékelte vezetőedzőnk, Tököli Attila az összecsapást.
 
A mérkőzést követően Zachán Péter is nyilatkozott honlapunknak, aki úgy utazott el és játszott ezen a mérkőzésen 20 percet, hogy egy nappal korábban, az OTP Bank Liga 25. fordulójában, NBI-es csapatunk Budapest Honvéd elleni, idegenbeli mérkőzésén 90 percet töltött a pályán. „A szombati NBI-es meccset követően magam hívtam fel Tököli Attilát, hogy szeretnék velük tartani vasárnap, hiszen tudtam, hogy kevesen vannak, én pedig úgy éreztem, egy félidőnyit mindenképpen bírok még. Rátérve a mérkőzésre: láttam a csapaton, hogy mindenki kellően motivált, ami talán annak is köszönhető, hogy a héten sokat beszélgettünk a meccs fontosságáról. Mindenkin látszott, hogy fontos számára a győzelem, minden csapattársam úgy állt a találkozóhoz, hogy nyernünk kell. Örülök, hogy ezt aztán sikerült megvalósítanunk. Ezúton is gratulálok az egész csapatnak” - nyilatkozta honlapunknak védőnk, akinek a hozzáállását példaértékűnek nevezete NBIII-as vezetőedzőnk.
 
hopah2.jpg
 
Győztes mérkőzésünkkel és az azzal járó plusz három egységgel a 14. helyen tanyázó Hódmezővásárhelytől így már csak 3 pontra vagyunk, de a többiekhez is közelebb tudtunk lopakodni. A 15. helyezett Makó FC a Budapest Honvéd II otthonában szenvedett 2-0-s vereséget (hátrányunk velük szemben 2 pont), míg a 13. Szekszárdi UFC az Iváncsa KSE gárdája ellen vesztett 3-1-re (hátrányunk velük szemben 5 pont).
 
A következő mérkőzésünk:
NBIII. Közép csoport, 20. forduló
2019. március 23.,15:00
PAKSI FC II - Kozármisleny FC
PAKSI FC Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök