hevi.jpg

Heti program

2019. márc. 04.  -  NB I.
Bajnokaspiránst fogadunk szombaton.
Bajnokaspiránst fogadunk szombaton.
Sajnos a mögöttünk hagyott hétvégén nem tudtunk pontokkal gyarapodni a Mezőkövesd otthonában, de hétfőn már a következő fordulóra kell koncentrálniuk játékosainknak. 
 
„Úgy gondolom, papíron az egyik legnehezebb mérkőzés vár ránk szombaton, hiszen az egyik bajnokságért küzdő csapat ellen lépünk pályára. Ennek ellenére az biztos, hogy nem feltartott kézzel fogunk játszani a fehérvári csapat ellen. Bízom benne, hogy a csapat egysége - ami eddig is az erősségünk volt - most hétvégén is megmutatkozik majd, és akkor meglepetést is okozhatunk” - így Zsidai László, aki a hétfői tréning előtt nyilatkozott honlapunknak. 
 
Természetesen az edzésekben sincs megállás, Csertői Aurél vezetőedzőnk és segítői minden nap keményen megmozgatják futballistáinkat, valamint videózással is elemzik ellenfelünk erősségeit és gyengeségeit. 

OTP Bank Liga, 24. forduló
2019. március 9.,17:00
PAKSI FC - MOL Vidi FC
PAKSI FC Stadion
 
Az egészen biztos tehát, hogy ismét elkel majd szurkolóink bíztatása a lelátókról, így szombaton legyünk minél többen a stadionban! 
 
Nézzük további, kiemelt csapataink hétvégi programjait: 

NBIII. Közép csoport, 18. forduló
2019. március 10.,14:30
PAKSI FC II - Kecskeméti TE
PAKSI FC Stadion 

U19 II. osztály, 18. forduló
2019. március 9.,10:00
PAKSI FC - Szekszárdi UFC
PAKSI FC Stadion 

U17 II. osztály, 18. forduló
2019. március 9.,10:00
Szekszárdi UFC - PAKSI FC
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont 

U16 II. osztály, 18. forduló
2019. március 9.,12:00
Szekszárdi UFC - PAKSI FC
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök