nain1.jpg

Nagy: A három pontért megyünk Kisvárdára

2019. febr. 14.  -  NB I.
Kapusunkkal beszélgettünk.
Kapusunkkal beszélgettünk.
Egy-egy kapott góllal két meccsen vagyunk túl a téli pihenőt követve, nálad is muszáj kicsit visszakanyarodni, hogyan értékeled a kapuból a lejátszott találkozókat? 
 
Az első meccsen magabiztos játékot mutattunk, még a végén kapott gól ellenére is. Itthon, a Haladás ellen, amit az első félidőben felépítettünk, azt a másodikban leromboltuk. Kisvárdára úgy utazunk, hogy mindenképpen be kell gyűjtenünk, és haza kell hoznunk a három pontot. 
 
Mindkét meccsen Gévay volt a csapatkapitány, de az már mindenhol megszokott, hogy a kapus is szokta hátulról mozgatni a csapatot. Te is instruálsz? 
 
Természetesen én is beszélek, kiabálok a társakhoz. Egyébként ez volt az egyik, ami legutóbb nem volt maximális, erre mesterünk is felhívta a figyelmünket. Tehát a következő találkozók alkalmával a pályán történő kommunikációban is javulnunk kell. 
 
Szombaton egy elég jó formában lévő Kisvárdához látogatunk… 
 
Igaz, de nem szabad elfelejteni, hogy ősszel is hasonló periódusban voltak, amikor Paksra látogattak. Ugyanakkor minden meccs különböző, ezért túlnyomó részt egyesével kell előrefelé gondolkozni, így lehet eredményt elérni. Nem foglalkozunk azzal, hogy vendéglátónk milyen formában van, viszont a tabellát figyelembe véve muszáj győznünk. 
 
Milyen ismét a kapuban? 
 
Maximálisan jól érzem magam, valamint az új környezet is, amibe visszatértünk, egy plusz impulzust jelent számomra és az egész csapat számára egyaránt. Úgy érzem, most csak rajtam múlik, hogy milyen teljesítményt tudok nyújtani.
 
nain2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök