pana_gy_rf.jpg

Panathinaikosz-Paks: jön a visszavágó!

2026. júl. 28.  -  Konferencia-liga
Csütörtökön, magyar idő szerint 20:30-kor kezdünk!

Banner Magy1

Múlt héten csütörtökön, fantasztikus hangulatban és telt házas lelátók előtt rendeztük meg a Panathinaikosz elleni Konferencialiga-selejtezős párharc első felvonását Pakson. A rendkívül kiélezett összecsapás végül 2–1-es vendégsikerrel zárult, így a görög együttes minimális előnyt szerzett, a továbbjutás kérdése ugyanakkor továbbra is nyitott maradt. Együttesünk szerdán kel útra, és Athénba érkezést követően még egy utolsó edzés vár a csapatra a mérkőzés helyszínén, ahol a szakmai stáb véglegesíti az utolsó taktikai részleteket az összecsapás előtt. A visszavágót július 30-án, csütörtökön rendezik a görög fővárosban. A kezdő sípszó helyi idő szerint 21:30-kor, magyar idő szerint 20:30-kor hangzik el.

Jegyinformációk a mérkőzésre vonatkozóan IDE kattintva érhetően el. 

A Pakson rendezett mérkőzésen sokáig egyenrangú ellenfelei voltunk a görög sztárcsapatnak. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám az első találatra egészen a félidő hajrájáig kellett várni. A negyvenegyedik percben Zaroury jobb oldali beadásába Vas szerencsétlenül ért bele, a megpattanó labda pedig Kovácsikot megtévesztve a hálónkban kötött ki, így egygólos hátrányban vonulhattunk a szünetre. A második játékrész ötvenötödik percében Tetteh indult meg a félpályától kapunk felé, Szabó ugyan bele tudott lépni a cselébe, ám a labda az üresen induló Andino elé került. A partjelző lesjelzése ellenére az akció tovább folytatódott, a görög támadó pedig higgadtan értékesítette a ziccert, amivel kétgólosra növelte csapata előnyét. A folytatásban is akadtak lehetőségei a vendégeknek, de újabb gólt már nem tudtak szerezni. A hatvankettedik percben vezetőedzőnk hármas cserével frissítette fel csapatot: Böde mellett két fiatal játékosunk, Pető és Horváth is pályára lépett. Ikonunk szinte azonnal veszélyeztetett, egy oldalszabadrúgás után tizenhat méterről akrobatikus mozdulattal próbálkozott, emelése azonban a felső lécen csattant. A hetvenegyedik percben aztán sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe: Horváth remek csel után nagy területen vezethette a labdát, majd külsővel tálalt Böde elé, ikonunk pedig egy visszacselt követően kiválóan emelte át Inaki Penát, ezzel megszerezve csapatunk szépítő találatát. Több gól már nem esett, így a párharc első felvonása 2-1-es vendégsikerrel zárult, vagyis egygólos hátrányból várhatjuk az athéni visszavágót.

A lefújást követően vezetőedzőnk, Bognár György úgy értékelt, hogy a csapat jó mérkőzést játszott egy kiváló ellenféllel szemben. Kiemelte, hogy a látványos különbség a két együttes között a középpályás játékban mutatkozott meg, és hangsúlyozta: bár továbbra is a Panathinaikosz számít a párharc esélyesének, Athénban is szeretnének hasonlóan jó mérkőzést játszani.

Innen jön a folytatás! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Pana Bele

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Vasas 7 11
3 Újpest FC 6 10
4 ETO FC Győr 5 9
5 MTK Budapest 6 9
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 7 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
7. forduló erdeményei
  -   09.06 15:30
  -   09.06 17:45
  -  
Honvéd
09.06 20:00
  -   09.05 20:00
  -   09.05 17:30
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök