Csernyánszki: Az a feladatom, hogy mindegyik kapusunk fel legyen készülve a bevetésre

Kezdjük rögtön Gyetván Márk remek debütálásával, amit az MTK otthonában húzott elő a kalapból a válogatott szünet előtt! Mit szóltál hozzá? Számítottál ilyen teljesítményre tőle?
Márk az utóbbi hetekben nagyon jól dolgozott az edzéseken, majd Gyurinak (Bognár György vezetőedzőnk - a szerk.) az ötlete volt, hogy a fiatalszabály miatt érdemes őt a kezdőbe tenni. Az én feladatom pedig az, hogy a vezetőedző bárhogy is dönt, a kiszemelt kapus legyen felkészülve. Azt, hogy Márk ilyen szintű teljesítménnyel kezd, előre nem tudtam, csak bíztam benne. A képessége megvan hozzá, sokra viheti, de fizikálisan még sokat kell fejlődnie.
Ahogy Márk mesélte, két nappal a mérkőzés előtt tudta meg, ő védi majd kapunkat a Hidegkuti Nándor Stadionban. Hogy kell ilyenkor felkészíteni egy fiatal kapust, igényel ez többletfeladatot?
Extra feladatot nem igényel. Jól ismerem a kapusainkat, és mindig az adott héten kezdőnek kijelölt kapus edzésritmusa kerül előtérbe. Azon gyakorlatok, amelyekről tudom, hogy a lehető legjobban segítik a kiválasztott kapus teljesítményét. Márk eddig az NBIII-ban védett, Ő a legfiatalabb, így természetesen alkalmazkodnia kellett ehhez. Amikor hozzánk került, többször is dolgoztam vele külön, de az utóbbi fél évben már maximálisan az első csapat edzésprogramját követi. Visszatérve az előző kérdéshez: a debütálásod előtt kell, hogy legyen benned egy olyan egészséges drukk, ami miatt felesleges más edzést végezni, többet csinálni. Maradtunk a megszokott ritmusban, ugyanazokat a gyakorlatokat végeztük, mint Kovácsik Ádival vagy Simon Barnival szoktuk, semmi nem változott.

Elmondható, NBI-es keretünkben jelenleg három kiváló kapusunk van. Ez megkönnyíti vagy megnehezíti a dolgod?
Ez számomra sokkal inkább könnyű, mint nehéz. Visszafele gondolva, mindig a harmadik számúnak a legnehezebb. Máshogy kell őket tűzben tartani, nem szabad elfelejteniük, nem véletlenül vannak egy NBI-es klubnál. Simi az elmúlt években például többször bizonyította, lehet rá számítani, anno Szappanost is kiválóan helyettesítette, mikor kellett. Márk nem véletlenül volt végig korosztályos válogatott, nyilván pech, hogy pont Pécsi Árminnal voltak párban.
Kovácsik, Simon és Gyetván egyaránt máshol tart karrierfejlődésükben. Ezt hogy lehet egy egésszé összegyúrni, hogy a szakmai stáb bármikor bárkihez nyúl, biztos legyen a dolgában?
Szerencsém van, hiszen mindig olyan kapusokkal voltam, akik akarnak és szeretnek dolgozni. A fiatalok persze igénylik a plusz munkát, de az idősebbek, - Ádi sem akarnak semmivel sem kevesebbet csinálni, de Szapi és Nagy Geri sem akart. Érdekes dolog, hogy kapusposzton, ha nincs sérülés, jobban kitolódhat a pályafutás, az idősek sosem hagyják magukat lekörözni. Ahogy idősödünk, egyre jobban kijön a rutinból az elővételezés, helyezkedésből tehát rengeteg mindent meg lehet oldani, de a melót nálunk mindenki ugyanúgy megcsinálja.
A csapatedzéseken legtöbbször Simi és Gyetó mögött állok még, hogy javítsam a helyezkedésüket és technikájukat. Egyébként a meccs utáni első edzés szokott rendhagyó lenni, akkor a fiatalok többet kapnak, legalábbis az, aki hétvégén nem játszott mérkőzést.

Milyen az összhang kapusaink között, dolgoztál már ehhez fogható hármassal Pakson, akik ennyire máshol tartanak, de mégis ennyire stabilak a gólvonalon, ha arról van szó?
Az edzéseken mindig ott van a jókedv, de ha meló van, maximális a koncentráció. Az elmúlt években az összhang mellett nagyon rendben van a munkamorál is. A fiataloknak hatalmas dolog, hogy Ádi mellett edzhetnek, tanulhatnak, és ennek át is érzik a súlyát. Nagyon fontos, hogy ezt a példát lássák és kövessék.
Végül visszatérve Gyetvánra, miben kell még fejlődnie, és mit kell megtartania, hogy fényes jövő elé nézhessen, valamint mely’ adottságait emelnéd ki?
Elsősorban fizikálisan kell fejlődnie. Bár a genetikán nehéz változtatni, de még minimum 5-6 kiló izmot „rá kell pakolni”. Nála most ez a legfontosabb, hogy a magas labdáknál a Böde Dániel kaliberű játékosokkal való ütközések meg se kottyanjanak.
Mindezek mellett iszonyatosan jól meccsel: lezser kiállása maximális koncentrációt takar. Nagyon jó adottságokkal rendelkezik, hosszú végtagjaival ruganyos és egyben mozdulatgyors is. Reflexei is rendben vannak, lábbal is ügyes. Akadémiáknál nevelkedett, nagyon jó iskolát kapott. Még nagyon az út elején jár, ezért óvatos vagyok a dicséretekkel: a bemutatkozó meccsén magasra tette a lécet, gyorsan felkapta a sajtó, jönnek a megkeresések, mindenki róla beszél. Tény, hogy hatalmas lehetőség van benne, de ehhez neki is hozzá kell még tennie a munkát. Egyelőre csak az első lépcsőfokra lépett fel - fennmaradni is nehéz, de felfelé lépni még nagyobb kihívás.
Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 28 | 56 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 27 | 53 |
| 3 | ![]() | ZTE FC | 28 | 45 |
| 4 | ![]() | DVSC | 28 | 45 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 28 | 44 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 27 | 39 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 28 | 39 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 28 | 34 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 28 | 32 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 28 | 29 |
| 11 | ![]() | DVTK | 28 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 28 | 17 |

































