Máté Csaba bemutatkozott az NBI-ben

A Fizz Liga huszadik fordulójában az FTC együttesét fogadtuk hazai pályán. A találkozón végül egy gólos vendég győzelem született, ugyanakkor a mérkőzés így is emlékezetes marad Máté Csaba számára, hiszen fiatal középpályásunk ezen a bajnokin mutatkozhatott be az NBI-ben. A szakmai stáb a nyolcvankettedik percben biztosított lehetőséget tehetséges játékosunknak, aki a címvédő ellen ünnepelhette debütálását. Máté Csabát a bemutatkozást követő napon kérdeztük az élményről, magáról a mérkőzésről, illetve a céljairól.
„Felszabadult vagyok, egyfajta megkönnyebbülés volt pályára lépni. Régóta dédelgettem ezt az álmot, ezért különösen jó érzés, hogy most valóra vált. Úgy érzem, a pályán töltött idő alatt még nem tudtam annyit segíteni a csapatnak, mint amennyit szerettem volna, de bízom benne, hogy a jövőben több lehetőséget kapok, és többet tudok hozzátenni” - kezdte fiatal középpályásunk. „Felvettük a versenyt a Fradival, játékban és párharcokban egyaránt, mondhatni a játék minden elemében. Igazi ki-ki meccs volt: ha mi szerezzük az első gólt, akár mi is nyerhettünk volna, ugyanúgy, ahogyan végül azt ellenfelünk tette. Összességében inkább döntetlen szagú találkozó volt” - fogalmazott Máté Csaba, aki azt is elmondta, hogy a következő céljai között a minél több játéklehetőség kiharcolása szerepel.
Hajrá, Csabi! Hajrá PAKSI FC - A magyar csapat!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 20 | 39 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 20 | 37 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 20 | 36 |
| 4 | ![]() | DVSC | 20 | 35 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 20 | 31 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 20 | 28 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 20 | 27 |
| 8 | ![]() | MTK Budapest | 20 | 24 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 20 | 23 |
| 10 | ![]() | DVTK | 20 | 19 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 20 | 18 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 20 | 14 |
































