PaksiFC_PFLAAI6I71244122909.jpg

Elszakadtak a szalagok Vas Gábor vállában - hosszabb kihagyás vár rá

2025. okt. 01.  -  NB I.
Fiatal védőnket a Puskás elleni meccs első félidejében kellett lecserélni sérülés miatt.

Banner Magy1

A Puskás Akadémia elleni győzelmünk első félidejének végén, az egyenlítő gólunk után szurkolóink öröme nem lehetett felhőtlen. Vas Gábor egy ütközés után a földön maradt. Szakmai stábunk rögtön cseréhez is folyamodott, kiváló védőnk sérülés miatt a elhagyta a pályát. 

„A mérkőzés körülbelül negyvenedik percében egy felpassz érkezett az ellenfél támadójához. Az ütközés és a vele folytatott birkózás során hirtelen azt éreztem, hogy a vállam nincs rendben. Azonnal a földre kerültem, mert egyértelműen láttam és éreztem is, hogy a vállam kiugrott a helyéről. Rövid idő elteltével azonban magától visszacsúszott a helyére, és ezt követően a fájdalom teljesen megszűnt. Hétfőn már a csapattal edzettem, panaszmentes voltam, azonban a kedd esti eredményekből kiderült, komolyabb a probléma. A lelet szerint tok- és tokszalag-szakadásom, valamint ínszakadásom van, így a következő napokban egy komoly vállműtét vár rám. Bízom benne, hogy minél hamarabb túlleszek rajta, és utána már csak előre tekintek majd. Az orvosok szerint legkésőbb jövő tavasszal térhetek vissza, ami egy közel öt hónapos kihagyást jelent. Ez a gyógyulás menetétől függ a leginkább” - fogalmazott fiatal védőnk, aki azt is említe, hogy az elmúlt két évben többször is gondja akadt a vállával, amióta egy szerencsétlen játékhelyzet után ráesett.”

Jobbulást, Vasi! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Nyiregyha ZaSpartacus PaksiFCAI6I58662292209

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök